Dragomán György: A fehér király

feherkiralyEzeket így egymás után olvastam, a Darvasit, a Bodort meg ezt, és el tudom képzelni, hogy ha nincs a másik kettő, akkor A fehér király is tetszett volna, de így sajnos áldozatul esett az összehasonlításnak, nem kötött le, untam, az előző két könyvön gondolkodtam, miközben olvastam, és úgy egyáltalán, határtalanul érdektelennek és elcsépeltnek találtam azt az alapötletet, hogy a kommunizmus éveit egy tízéves kisfiú szemén keresztül mutassuk be, akinek elhurcolták az apukáját, és most anyukájával kettesben iskolai megaláztatások és a tízéves kisfiúk normál kalandjai közepette éli a a hiányzó apa és a diktatúra mindenre rávetülő árnya által meghatározott mindennapjait.

A diktatúra az nem csak abban jelenik meg, hogy aput valami internálótáborban tartják, hanem tudjátok, ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van, ott a lövészversenyen is mindig a másik iskola nyer, amelyikbe a párttitkárok gyerekei járnak, és ha ehhez az kell, hogy meghamisítsa valaki az eredményt, akkor az az eredmény meg lesz hamisítva, néha elvtársak jönnek átkutatni a konyhafiókot, az útépítő munkások mindenféle módon szívatják a gyerekeket, az edző csúnyán és kegyetlenül brutálisan megverheti a csapatában játszó kis focistanövendékeket, a befolyásos ember, akihez a kisfiú anyja elmegy apu sorsáért könyörögni, nyilván megalázóan bánhat anyuval, az emberek kicsiben, egymás közt ismétlik a rendszer visszásságait, talán mindegy is, hogy önkéntelenül vagy szándékosan, egy idő után úgyis összemosódik az egész, és már nem lehet tudni, meddig tart a rendes ember és hol változik banánért verekedő csürhévé az amúgy jóindulatú tömeg, de az biztos, hogy egy ponton verekedő csürhévé változik, mert mindenkiben ott lapul, nyíltan vagy kevésbé nyíltan a keserű indulat, amit lehet ugyan rejtegetni, de megszabadulni tőle lehetetlen, hiszen zsarnokság van, a virágágyástól lopott tulipánokban és a nyugdíjas párttitkár nagypapa fegyverszeretetében és anyu kék szemfestékjében, és belőlem már néhány oldal után komoly agressziót vált ki Dragomán György prózája és ez a fajta írásmód és szeretném személyesen felkeresni és azt üvölteni neki, hogy hiányoztál, amikor a pontot tanultátok??!!

Én értem, hogy van ez a stílus, amikor 2-10 oldal hosszú egy mondat és soha nincs vége és csak vesszők választják el egymástól a részeit, amik a kisfiú gondolatai, a környezet leírása, a történet elbeszélése, érzések, emlékek, múlt, jelen, jövő, én tudom, hogy az ember így gondolkodik a fejében, nagy rajongója vagyok Virginia Woolfnak és a gondolatfolyamnak, ne értsünk félre, én nem vagyok egy írásjelnáci, én ismerek nagyon rendes vesszőket, nekem vannak vessző barátaim, sőt, a kedvenc regényeim között még olyan is szerepel, amiben egyáltalán semmilyen írásjel nincsen és mégis tetszik, én azt is értem, hogy Dragomán György egy remek és tiszteletreméltó kortárs magyar író és egyébként a jelen könyvében is fontos témát feszeget újszerű nézőpontból és sokkal jobban ír, mint én, látjátok, azt hittem, képes leszek egy mondatban megírni ezt a bejegyzést és ez már legalább a harmadik mondat, és ki vagyok én, hogy itt cikizzem, én kérek elnézést, ugyanakkor ez így mesterkélt és hatásvadász és művészieskedő és idegesítő és ez így nem jó.

Úgy különben nem volt rossz könyv. Egynek jó.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s