Roald Dahl: Fantastic Mr. Fox

Elég vicces volt így közvetlenül a Közellenségek c. film megtekintését követően olvasni a Fantastic Mr. Fox-ot, lévén nagyjából ugyanaz a sztori, csak rókával. Egyszer már olvastam egyébként magyarul*, akkor csak a kifejező leírások és jellemábrázolások** tűntek fel, a gengsztervonulatra csak most lettem figyelmes. De komolyan, konkrét lövöldözésekkel van tele. 

A történetet tekintve egy teljesen átlagos, és nem is túl fordulatos meséről van szó, van ez a róka, Mr. Fox, aki csirkét meg ludat lopkod három farmertől, amely tevékenység értelemszerűen kisebb-nagyobb nehézségeket von maga után. Ez így még nem lenne különösebben említésre méltó, azonban Dahl szemmel láthatóan ismeri Robin Hood történetét, és tudja, hogyan kell szimpatikussá tenni a történetben szereplő bűnözőt. Mr. Fox ugyan lopásból él, de a gazdagoktól lop és a szegényeknek adja, valamint kétségkívül van stílusa, elegáns, vakmerő, kemény, ellenségeivel könyörtelen, barátaival a végsőkig lojális. Meg persze ravasz is, lévén róka. A farmerek mindhárman borzasztó unszimpatikusak, harácsolók, van köztük kövér, gyáva, buta és alkoholista is, koszosak és bumfordiak, szóval nem kérdés, hogy kinek drukkolunk, amikor a három farmer hajtóvadászatot indít, hogy kicsinálják hősünket. Mr. Fox persze arcpirító vakmerőséggel szlalomozik az orruk előtt, többször eszembe jutott róla a jelenet, amikor a Közellenségekben Dillinger besétál a rendőrörsre. Sőt, még családos ember is, szép feleség, három kisróka, szóval a hagyományos értékek is képviseltetve vannak.

Emellett Dahl szokásához híven követi a beteg gyermekkönyvek szép brit hagyományát, a Mr. Fox ugyan messze elmarad bizarréria terén az író egyéb műveitől (pl csokigyár), de azért van benne néhány groteszk elem és fordulat – a három farmer személye már önmagában súrolja időnként a hátborzongató határát. 

A legtöbb gyerekkönyvről nehezen tudom eldönteni, hogy ez vajon bejön-e a gyerekeknek, de a Mr. Foxnál egészen biztos vagyok benne, hogy igen, tele van gyerekeknek-izgalmas részekkel és gyerekeknek szóló poénokkal, egy percig se akar felnőtt könyv lenni. 

*A fantasztikus róka úr és a három gazda címmel, emlékeim szerint jó volt a fordítás is

**"Biriz sosem fürdött. Még csak nem is mosakodott. Ennek
eredményeképp a füljáratát eldugaszolta mindenféle ganéj és zsír,
rágógumidarabok és döglött legyek, és minden efféle dolog. Emiatt nem
hallott."

Roald Dahl: Sperma-akció

Asszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a borító önmagáért beszél. Az anatómiailag kissé szokatlan, ám annál fedetlenebb nőalak valóban ugyanabból a korból származik, mint az Emmanuelle fedőlapja: rendszerváltás, kitárulnak a kapuk a bűnös Nyugat felé, meztelen cicik a borítón. Aki azonban azt hinné, hogy erotikus irodalomról van szó, az nagyon téved, Roald Dahl nem az a típus (bár el tudom képzelni, hogy annak szánta). A sztori egy szélhámostehetséggel megáldott fiatalemberről szól, aki zseniális üzleti modellt dolgoz ki: "lenyúlják" híres emberek spermáit, majd lefagyasztva jó pénzért eladják. E célból a könyv jelentős részében Európa-szerte utazgatnak és híres emberekkel (a századfordulón élt festők, zenészek, királyok) dugnak, de ne féljünk, nem szexkönyv, az aktust Roald Dahlnak minden esetben sikerül úgy leírni, hogy az groteszk legyen, vicces, esetleg bizarr, de 0 % erotikát tartalmazzon. És tényleg: groteszk, vicces, esetenként bizarr, szigorúan ponyva, néha idegesítő, de amikor a csalétekül szolgáló dögösmaca Sigmund Freudot próbálja becserkészni, az mindent visz. 

Roadl Dahl: Hugó és a csodaszer

Roadl Dahlról akkor hallottam először, amikor a Charlie és a csokigyárat néztük a moziban, az pedig meglehetősen bizarr élmény volt. Később susie az önéletrajzát olvasta, és mivel jókat írt róla, én is elolvastam és nagyon tetszett: cseppet sem volt bizarr, hanem inkább kalandregényes, viszont eldöntöttem Roald Dahlról, hogy nagyon jó fej. A Hugó és a csodaszert pedig ugyanazért vettem meg, amiért a mútkor a Mérő könyvet is, mert kíváncsi voltam, miket ír az ilyen szimpatikus ember. (Meg azért, mert a Libri egységáras könyvek között 800 Ft-ért vesztegették.)
Két rövidebb meséből áll, a Hugó és a csodaszer meg A fantasztikus róka úr és a három gazda, és hát egyik betegebb, mint a másik. A könyv végében rövid életrajz található Dahlról, amely szerint az író "jobban átérzi a gyermekek belső világát, félelmeit," mint bárki más, és bár én sosem gondoltam volna, hogy a gyerekek belső világa ennyire bizarr és esetenként hátborzongató, de végülis simán hajlandó vagyok elhinni. Egyébként a mesék tényleg szórakoztatóak, és sajnálom, hogy nincs a közelemben gyerek, akin le lehetne őket tesztelni – nem tudom eldönteni, hogy végig kacagná vagy sikoltva menekülne.
"Biriz sosem fürdött. Még csak nem is mosakodott. Ennek eredményeképp a füljáratát eldugaszolta mindenféle ganéj és zsír, rágógumidarabok és döglött legyek, és minden efféle dolog. Emiatt nem hallott."
Hát nem tudom, lehet, hogy a gyerekek ezen nevetnek, de engem a hideg kiráz. Túl öreg vagyok.

The official Roald Dahl website

Roald Dahl: Roald Dahl meghökkentő élete

Roald Dahl apukája korán meghalt, anyukája norvég volt, ő pedig bentlakásos angol fiúiskolába járt, azután Afrikában a Shellnek dolgozott. Később belépett a hadseregbe és Afrikában, majd Görögországban pilótaként harcolt a II. világháborúban. Utána meg számos bizarr mesét írt Meghökkentő történetek címszóval, meg a Charlie és a csokigyárat is, de írói ténykedéséről már nem szól az önéletrajz, hanem a háborús élmények végével befejeződik. Csak nagyon egyszerűen elmeséli az életét, ami izgalmas, néha fura, valamikor meg megható. Úgy a második oldalon elkezdtem izgulni a főhősért (mindig meg akarták vesszőzni a tanárai), és egészen a könyv végéig folyamatosan izgultam érte (mérgeskígyók, német harci repülők és egyéb veszélyek), és teljesen elfelejtettem, hogy nem halhat meg a főhős, hiszen később még egy csomó könyvet ír, többek között önéletrajzot. És még azon is gondolkodtam, hogy milyen helyes, becsületes és szimpatikus főhős, kár, hogy az életben ilyenek nem léteznek, pedig de. Thaiföldön olvastam, Chiang Maiban meg Kanchanaburiban, és valahogy nagyon passzoltak az ifjú Roald Dahl afrikai meg világháborús élményei a tigrissimogatáshoz meg a Kwai folyón hadifoglyok által épített hídhoz. Valamikor jól eltalálom, hogy mikor kell olvasni egy könyvet, és ezt akkor kellett.
A fordítás különben gáz, az egyik helyen egyetlen, nem olyan hosszú mondatban négy alkalommal szerepel a "síkság" szó, és azt sem értem, hogy a "liquerice"-t miért kellett "likőrös cipőfűző"-nek fordítani, amikor két szép magyar szavunk is van erre az édességre, a medvecukor meg a bocskorszíj, ráadásul a szótárban is benne van, de ha ez nem lenne elég, Roald Dahl hosszasan leírja az édességet, amely leírásban pontosan felismerhető a medvecukor. Nem akarom felsorolni az összes hibát, nincs olyan sok különben, de azok könnyen szemet szúrnak és szörnyen idegesítőek.