Pamela Druckerman: Nem harap a spenót

Kedvenc könyvem, kétszer kiolvastam. Nem klasszikus gyereknevelős okosság, hanem egy önéletrajzi ihletésű riportkönyv: Pamela eredetileg brit, az USÁ-ban élő újságírónő, aki gyermeke születése előtt Párizsba költözik és ott egyből kultúrsokkot kap a terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos szokásoktól. Így aztán nekilát, hogy feltérképezze a különbségeket, azok potenciális előnyeit és hátrányait, anyukákkal és szakértőkkel beszélget, közben saját gyerekét, majd gyerekeit menedzseli sok nehézséggel és humorral.

nemharapaspenotAlapvetően az rajzolódik ki, hogy az angolszász nevelési stílustól eltérően a Franciaországban megszokott módszer sokkal anyabarátabb és kevésbé “kötődően” nevelő. A kötődő nevelés fanatikus hívei egyébként is ki fognak borulni ettől a könyvtől, bele se kezdjenek inkább. A francia nők nem parázzák túl a terhességet, nagyjából a gyerek háromhónapos koráig szoptatnak, viszonylag hamar visszamennek dolgozni, szájukat rúzsozzák, gyermeküket bölcsődébe járatják, a francia gyerekek pedig átalusszák az éjszakát és szépen viselkednek az asztalnál. Pamelának mindez sokkoló, mert ahhoz van szokva, hogy az ember terhesség alatt mindennek utánanéz és azon görcsöl, ihat-e koffeinmentes kávét, majd szoptat és ha nincs elég teje vagy nem megy jól a szoptatás, akkor rossz anya és bűntudatot érez, ezután mackónadrágban a játszótéren tölti a hátralévő mintegy 3 évet, miközben folyamatosan rossz anya és bűntudatot érez. Nyilván általánosítok és sarkítom a két rendszer közötti különbségeket, Pamela is így tesz, de azért van benne igazság.

A francia nevelési elvek, amiktől a gyerek aztán olyan szépen alszik és jól viselkedik, részben tudományos kutatásokon, részben pedig nemzetközileg kevésbé ismert francia pszichológus munkásságán alapulnak. Az altatás azon, hogy ne keverjük össze a REM-fázisban csak kicsit megébredő baba hangját az éhség miatt felébredő babáéval, előbbi esetben hagyjuk aludni, utóbbi esetben vegyük ki és etessük. Ezt az elvet Searstől Pantley-n át a Suttogóig mindenki leírja. Ha a baba már elmúlt négy hónapos, és még mindig nem alszik, akkor viszont Ferber-tréning és sírni hagyás. Pamela gyerekgyógyászokkal beszél erről, kipróbálják (ő is sír) és egy nap alatt sikert hoz.

A francia babák napirendet is tartanak: három hónapos korig igény szerint szoptatódnak, onnantól viszont három óránként, majd négy óránként, jellemzően ugyanabban az időpontban. Ez megkönnyíti a későbbi bölcsődei létet is, mivel ott is egyszerre kap enni az összes gyerek. Ez azzal jár, hogy néha a (szigorúan 3 hónapos kor feletti) gyerek éhes, de várnia kell, mire enni kap. A várakozás a francia nevelésben kulcsfontosságú: a gyerekek megkapják a kaját, figyelmet, de nem azonnal, hanem némi latenciával. Pamela a pillecukor-tesztet idézi, ami szerint felnőve boldogabbak azok a gyerekek, akik kiskorukban ki bírták várni a második pillecukrot. Úgy tűnik, az igények azonnali kielégítése az első élethónapokban fontos, később viszont inkább az ellenkezője, a kis várakoztatás a kívánatosabb. Egyéves gyerekhez már nem ugrunk abban a pillanatban.

Érdekes, és nekem egyébként ez a vonal szimpatikus, hogy a gyerekek vesznek részt a család életében és nem pedig arról van szó, hogy az anya minden más helyett a gyerekkel játszik a szőnyegen. Vekerdy szerint “jó szülő nem vasal”, szerintem meg igen, és főzzünk együtt a babával, addig ő játszhat a fakanállal, és amint tud valamit segíteni, tegye. Pici gyereknek a kevergetés meg a tésztából gombócok formázása ugyanúgy lehet flow-élmény, mint a barbizás, és ezáltal kialakíthatjuk, hogy élvezze a mindennapi tevékenységeket és merüljön el azokban. Hogy nem arról van szó, hogy a munka szükséges rossz, amit gyorsan meg kell csinálni, mielőtt mehetnénk játszani, hanem lehet azt is élvezettel csinálni. Ugyanez vonatkozik az étkezésre is, arra igyekszenek megtanítani a gyerekeket, hogy szeressenek enni, nézzék meg az ételek színét, illatát, élvezzék azokat. Általában uzsonnára kapnak édességet, de nincs olyan, hogy a kötelességből megevett szükséges rossz főzelék után a csoki a jutalom. Megjegyzem, az édességek jutalomértékével kapcsolatban ugyanezt az elvet olvastam tegnap a kötődően nevelő W. Ungváry Renáta babaszakácskönyvében is. Érdekes, hogy homlokegyenest eltérő szemléletek és iskolák között is meglepő hasonlóságok fedezhetőek fel.

Nagyon tetszett és magamra, illetve a körülöttem lévő nőkre ismertem sok dologban. Pamela a terhesség alatti információhajhászást és rágörcsölést igen találóan ahhoz hasonlítja, amikor a légörvénybe került repülőn kapaszkodunk az ülés karfájába. A terhesség félelmetes, és ha azt képzeljük, hogy valamit kontrollálhatunk, az csökkenthet a félelmetességen, de csupán látszólag. A másik a bűntudat: hogy mennyien nevezik “rossz anyának” magukat pl. mert örülnek, ha elaludt a gyerek és végre letehetik egy kicsit vagy mert egyéves szülinapján adtak egy kis csokitortát a babának és az utána rosszul aludt (saját gyűjtésem). Pamela szerint a francia nőknek is van bűntudatuk, de nem tapicskolnak benne, hanem elhessegetik, míg angolszász anyakörökben szinte kötelező hangoztatnod a bűntudatodat és a rosszanyaságot. Különösen tetszett ezenkívül az az okfejtés, miszerint a manapság uralkodó pszichológia a gyerekeket pszichésen elképesztően sérülékenynek gondolja (itt idézem).

Bár nem 100 %-ig értek egyet minden nevelési elvükkel (pl. három hónap után visszamenni dolgozni kicsit korainak tűnik), mégis nagyon jó és felszabadító érzés volt olvasni, hogy így is lehet. Hogy nem aközött kell választani, hogy a gyereked boldog és pszichésen ép lesz, de te belerokkansz vs. te jól vagy, de a gyermek a súlyos elhanyagolás miatt évekig fog analízisbe járni. Emellett Pamelának remek humora van és mindenfajta nehézségen meg az egyes iskolák becsületsértésig fajuló vitáin is humorizál, hangosan nevettem párszor.

Advertisements

18 thoughts on “Pamela Druckerman: Nem harap a spenót

  1. Nekem e pillanatban az a választóvonal sejlik fel a két iskola között, hogy kinek legyen jobb, a babának vagy a mamának (nyilván van olyan, hogy mindkettőnek kb. ugyanannyira, és nagyban egyénfüggő a dolog, így egy kicsit persze sarkítok).
    A kötődő nevelés szerintem nagyon jó a babának, kevésbé kényelmes mamának (tudom, sokan szeretnek szoptatni, együttaludni és hordozni, de nekem konkrétan a kötődve nevelés sokkal fárasztóbb, mint a nem kötődő volt — mindkettőt próbáltam –, viszont a kötődőnek tényleg olyan előnyei voltak azonnal, pl. szinte sosem síró baba, illetve olyan helyzetek miatt kellett alkalmaznom, amik korábban fel sem merültek). A francia módszer szerintem a mamának jobb. Én maradnék az előbbinél, nem hősanyaságból, csak mert én vagyok a felnőtt, és nekem könnyebb alkalmazkodnom, mint fordítva, egy jó darabig szerintem (nekem a 3 hónapos kor túl korainak tűnik).
    Sőt annyira nem hősanyaságból, hogy valahol nagyon irigylem, aki a francia megoldással él, viszont szerintem teljesen gyerekfüggő a dolog. Az én kisebbikem a kötődő nevelést propagálta a születése napjától fogva, ha nem szorosan mellettem alszik éjjel, keservesen sír. A másik nem igényelt engem éjszakára.
    Egyébként az angolszász vonal = paravonal számomra érdekes infó, mert épp az angolszász típusú könyvekben van egy csomó minden a hozzátáplálásról a dolgozni visszamenők miatt stb. (pl. Picik és kicsik).

    • katya: teljesen egyetértünk, gyereke válogatja, hogy mit lehet vele, én is beadtam a derekam és hordozok, miután hetekig üvöltött a gyerek a babakocsiban. De az nem tetszik, hogy a “kötődő” nevelés kisajátította magának ezt a fogalmat, basszus, hát úgy is kiválóan lehet kötődni és biztonságosan kötődő gyereket nevelni, ha 3 óránként eszik és külön ágyban alszik és babakocsiban tolod.

      Szerintem nem lehet így szétválasztani, hogy anyabarát – gyerekbarát: ami nem jó az anyának, az nem lehet jó a gyereknek. Hiába maradok itthon három évig és hordozom kendőben a ringatóra összeszorított foggal, ha közben utálom az egészet, szerintem a gyereknek az a fontos, hogy viszonylag kiegyensúlyozott és őszinte anyja legyen. Ez egy nagyon hibás elképzelés, hogy választani kell a kettőnk jólléte között, hogy ha én jól akarok lenni, akkor annak a baba issza meg a levét. Nem, annak issza meg a baba a levét, ha én szarul vagyok.

      De visszatérve a könyvre, különösen szerettem benne, hogy pár nem teljesen pártatlan, de sok más babás könyvtől eltérően nem sulykol olyasmit, hogy így vagy úgy kell csinálnod, mert különben súlyos hibát követsz el.

      • szerintem is egyetértünk 🙂 igazad van, ami nem jó az anyának, nem lesz jó a babának sem, de én ilyenekre gondolok, hogy pl. napi több óra hordozás, mert csak hordozóban alszik hosszabban (saját példa). nem akarnám ennyit hordozni, mert megterhelő nekem, de azt sem szeretném, ha félórákat aludna csak napközben, mert akkor nyűgös marad (és az neki meg nekem is rossz aztán). mi a megoldás, ami anyabarát meg bababarát is? nem látom. ilyesmik miatt írtam azt, hogy vagy neki jó, vagy nekem, persze nem minden dologban. de sarkíthatom úgy is, hogy végül is nekem jobb őt vidámnak látnom hátfájósan, mint nem hátfájósan ordítani, tehát ez nekem jó és neki is. de szerintem nincsenek csak jó meg nem jó helyzetek, ennél sokkal bonyolultabb a dolog. így ha valaki engem kérdezne, jó-e nekem a hordozás, azt mondanám, hogy igen, ezért és ezért jó, de ezért meg ezért nagyon nem. és írhatnék erre együttalvós, szoptatós példát is.
        abban nagyon egyetértek, hogy a kötődő nevelés nem a “kötődő nevelés” sajátja, én csak a szokásos terminusként használtam. nekem a “válaszkész nevelés” sem jobb…

  2. Edit: A könyv ezt úgy magyarázza, hogy nagyon szigorú keretek vannak, de a keretek között végtelen szabadság. Valamennyi tekintélyelvre pedig a modern pszichológia szerint is szükség van, a gyerek az gyerek, van igénye a felnőttek által hozott korlátokra az egészséges fejlődéshez. Egyszer mesélte egy betegem, hogy milyen rossz volt, hogy kiskamasz korától kezdve addig maradt ki éjszaka, ameddig csak akart, az anyja sose mondta, hogy hányra kell hazajönni.

  3. Nem hiszem, hogy a védelmemre szorulna, 🙂 de Vekerdy esetében talán pusztán arról van szó, hogy számára a vasalás a teljesen felesleges házimunkák kategóriájába tartozik. (Mondhatta volna azt is, hogy „a jó szülő nem fésüli párhuzamosra a szőnyegek rojtjait”.)
    Szerintem ő is úgy gondolja, hogy csináljunk sok mindent a gyerekkel együtt: az ő „feladatai” közül is, meg a sajátjaink közül is. (És a vasalással pont az a helyzet, hogy a forró vasaló közeléből a szülők – józan megfontolásból – általában tényleg elzavarják a gyerekeket. Mondjuk nekem volt kis vasalóm óvodás koromban, amit a radiátoron melengettem, mielőtt – a nagymamám társaságában – zsebkendőket „vasaltam” volna vele.)

    Tetszenek ezek az olvasónaplós bejegyzések, néhány könyv elolvasásához kedvet kaptam.

  4. Én is most fejeztem be ezt a könyvet, és hasonlóan hatott. Megerősítette bennem azt, amit gondolok, és felszabadított a “rossz anya vagyok ha nem mindent a gyerekért teszek vagy nem körülötte forog a világ” érzés alól. Kicsit ugyan hasonlít a régi, kemény nevelési módszerekhez (ami nekem nem szimpatikus), de ugye van az a bizonyos arany középút. A boltokban egybe csomagolnám egy kötődő neveléses vagy Vekerdys könyvvel, kettőt fizet, egyet kap. 🙂

  5. Még a keretekről egy gondolat: Bécsben neveltem egy darabig egy szellemileg kissé visszamaradt kislányt (2 éves). A szülei mindent megengedtek neki, mert szegény úgyis beteg. Én többször beszéltem gyerekpszichológussal, és ő (is) azt tanácsolta, hogy állítsunk kereteket, határokat. Mert a kerítés ellen lehet ugyan, hogy tiltakozni fog a gyerek, meg a bárányok is mindig a kerítés szélétől legelik a füvet, de mégis ezáltal fogja érezni a törődést, hogy ő fontos, hogy vigyáznak rá (hogy ott a pásztor, akiben bízhat).
    A dolog egyébként maximálisan bevált, a kislány gyors fejlődésnek indult, jól együtt lehetett vele működni, és lassan felzárkózott a kortársaihoz.
    Én abszolút keret párti vagyok, és a bárányos sztori azóta is gyakran eszembe jut 🙂

  6. Most olvasom, ajánlásodra. Nagyokat nevetek és elgondolkozom, pedig a gyerekem nem montdható problémásnak. Ellenben masfel évesen meg eszik éjjel .
    Remek a könyv.

  7. van valakinek tippje, hogy hol kapható még a könyv (libri, bookline, alexandra már kiesett), sajnos mindnél hiánycikk már, és használtan sem találtam meg sehol :((

  8. Köszi, nagyon kedves Tőled, jó lett volna úgy is, de időközben a Húgom beszerezte Pécsett az Alexandrában (Online már nem árulják, úgy tűnik, de néhány áruházban még van belőle 🙂
    Üdv:N.

  9. Most újra elolvastam ezt a bejegyzést, és megint nagyon nevettem rajta. Köszönöm!
    Emlékszem, még vártad a Lányt, amikor leveleztünk erről a könyvről, és írtam neked, hogy mennyire idegesített az benne, hogy egy végtelen szakirodalomfeldolgozásra emlékeztet. Közben engem is többször megnevettetett, meg azóta is szem előtt tartom a benne taglalt keretek fontosságát, és a csokoládét is úgy tanítottam, ahogy a könyvben írták 🙂
    El fogom olvasni újra a könyvet, hátha másodjára a dolgozatos a stílus jobban összesimul a szerző saját gondolataival.

  10. Szia Isolde!
    Lassan 5. hónapba érek az első terhességemmel és ez az első könyv amit végigolvastam gyereknevelés témában. Gondoltam, jó lesz bevezetésnek. 🙂 Tetszik a könyv által felvázolt út, amolyan arany középútnak tünik. Érdeklődnék, így hogy Te már rutinos gyakorló anya vagy, mennyire tudtad a gyakorlatba ültetni a könyvben leírtakat? Melyik könyvet ajánlod folytatásnak? Egyáltalán így utólag… Érdemes elméleti gyereknevelős könyveket olvasni? Vagy az élet bedönt úgyis minden elméletet? 😉

    • Lenna: hát volt, amit át tudtam, volt amit nem, pl. elméletben azt hittem, simán hagyom majd sírni, de amikor ott sír, akkor mindig felvettem, nem is alussza át az éjszakát most sem. Szerintem párat érdemes, mivel vannak jó tippek, de sok könyv nagyon durván bűntudatkeltő, hogy ti. ha nem jó irányba ringatod, pszichopata lesz, szóval mindegyiket távolságtartással és kritikával kell kezelni szerintem. Nekem pl arra jó volt pár könyv, hogy megerősített abban, hogy ahogy én csinálom, az nem hülyeség.
      Szerintem ezenkívül csak az Ungváry Renáta szoptatós kézikönyvét érdemes elolvasni, a többinek nem vettem túl nagy hasznát. Illetve az aludj velem! c. könyvből tanultam dolgokat az altatás elméletéről, de ezt össze tudom foglalni neked egy mondatban: a legtöbb gyerek rossz alvó lesz egy idő után, ha nem ott alszik el, ahol felébred, vagyis pl mellen altatod vagy ölben, aztán becsempészed az ágyába, kiscsecsemő még tökmindegy, úgyse emlékszik, de pár hónapos kor után meg kell tanítani az ágyában elaltatni, különben szívás.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s