Ingeborg Stadelmann: A bába válaszol

babavalaszolEzt a könyvet sokan ajánlották és a neten is csak jókat olvasni róla, és ez volt a legrosszabb az összes közül, amit a terhesség – szülés – gyereknevelés témában olvastam. Utáltam az egészet. Felületes szemlélő esetleg azt gondolhatná, hogy biztosan a nyugati orvoslás befolyása alá kerültem és nem vagyok elég nyitott, úgyhogy szeretném leszögezni, hogy itt nem erről van szó, Ina May Gaskinnél nagyon szívesen szülnék, pedig ők aztán klasszikus hippik, meztelenül szülnek az erdőben, de az ő könyvét nagyon szerettem, arról is lesz szó. A bába válaszollal csak az egyik jelentéktelen problémám volt, hogy tele van homeopátiás és aromaterápiás tippekkel, ezeket nyugodtan át is lapozhatja az ember, ha nem érdekli, bár az azért elég bosszantó, hogy az összes létező problémára az ő (Ingeborg Stadelmann) által kifejlesztett teakeverékek és aromaolajkeverékek használnak kizárólag. Az összes esetismertetés arról szól, hogy X asszony hányt, vagy dagadt a lába, vagy nem tágult, vagy mittudomén, és semmi nem használt, és akkor jött Ingeborg az illóolajkeverékével és akkor egyszerre jobban lett. További problémám a stílus, és leginkább ez bosszantott fel, annyira fájdalmasan modoros és negédes, hogy jaj. Nekem odajönne ez a nő, amikor épp terhesen hányok, vagy vajúdok, vagy más bajom van, és szólna két mondatot ebben a szívélyes és őszintétlen modorában, hát mit mondjak, nem esne jól. Nem szerettem ezt a nőt.

Esetenként sajnos tesz néhány olyan kijelentést is, ami mindenféle reális alapot nélkülöző baromság. Nem tudom, mennyire várható el egy ismeretterjesztő könyvtől, hogy szakirodalmi hivatkozások legyenek benne, az az igazság, hogy az általam olvasott ismeretterjesztő könyvek többségében vannak. Vagy ez nem ismeretterjesztő könyv? Mindegy, itt nincsenek, ami nem lenne akkora baj, nem is vettem volna észre, ha nem lenne benne néhány olyan tényközlés, amihez szívesen láttam volna, mégis hol olvasta ezt a szerző. Nem tudom például, tényleg jó ötlet-e vajon, ha a hátrahajló méhű kismama a szülést követő napokon erőteljes hasizomgyakorlatokat végez, hogy a gyermekágyi folyás el tudjon távozni. Mármint, a hasizomgyakorlatok tök jók meg minden, de szülés után egyből? Hát nem tudom. “Sok szülőszobán a mai napig napirenden van a morfiumtartalmú gyógyszerek használata, hoha köztudott, hogy ezek nem csak közvetlenül a születés után okoznak légzési zavart a gyermeknél, de az esetleges későbbi függőség is visszavezethető alkalmazásukra”. Hogy ha szülés alatt az anya morfintartalmú fájdalomcsillapítást kap, akkor felnőve a gyerek drogos lesz? Vagy az anya lesz drogos? Sajnos, a szerző nem idézi a vonatkozó követéses vizsgálatot, pedig szívesen elolvasnám. Egyébként a magyar kiadás szaklektora dr. Geréb Ágnes, és néha valóban lábjegyzetben helyesbít, például hogy a mellbimbó szoptatásra való edzését inkább mégse kezdjük meg sokkal a szülés időpontja előtt, mert a bimbóingerlés beindíthatja a szülést (oxitocinfelszabadulást okoz).

Az orvosi beavatkozásokkal szemben meglehetősen elutasító a könyv, amit egy pontig meg tudok érteni és megbocsátani, valóban vannak a nyugati orvoslásnak túlkapásai, indokolatlan például rutinszerűen minden szülőnőnek oxitocint adni vagy gátmetszést végezni, azonban vannak indokolt esetek is. Sőt mi több, vannak olyan esetek, ahol a nyugati orvoslás létezése nélkül az anya, vagy a gyerek is meghalna vagy súlyosan károsodna. Ingeborg erre is kitér, és nem szeretem, ahogy a témáról ír: szerinte ugyanis el kell fogadnunk a halált, és az a baj a mai emberrel, hogy nem az élet részeként tekintünk a halálra. Ez szerintem is baj a mai emberrel, azonban ne tekintsünk már az élet részeként arra a magzati halálra, ami megelőzhető lett volna orvosi beavatkozással. Hát mindegy, ha nem mentünk orvoshoz és meghal a babánk, Ingeborgnak arra is van Bach-virágterápiás cseppje, amelyek “kiváló eredménnyel használhatóak. A magam részéről soha nem indulok el egy gyászoló asszonyhoz vagy családhoz e cseppek nélkül. A Bach-virágok csodálatos lélekvigasztalók.” Aha, elképzelem, hogy halva születik a gyerekem és másnap beállít Ingeborg asszony a cseppekkel, napi 3-3 csepp és minden rendben lesz.

Hát, ugye érezzük, hogy a könyv stílusa és szemlélete nem találkozik az én stílusommal és szemléletemmel. Természetesen ettől még lehetséges, hogy valakinek bejön. Még ebben az esetben is javasolnám ezért, hogy némi kritikával kezeljük a tényként lefektetett dolgokat, és nézzünk utána máshol is, tényleg jó ötlet-e hasizmozni a gyermekágyban. Nem akarok igazságtalan lenni, ezért el kell mondanom, hogy a sok-sok homeopátia, Bach-virágterápia és aromaterápia, valamint a néhány butaság mellett a könyv rengeteg informatív leírást tartalmaz arról, hogy mi fog történni az emberrel. Előnye, hogy a teherbe esés kezdetétől a gyermekágyi szak végéig tart, azaz sok más terhességes-szüléses könyvtől eltérően azt is leírja, hogy vannak az utófájások, gyermekágyi folyás, milyen színűnek kell lennie, meddig tart, mikor kóros, a gátseb mennyi idő alatt hogyan gyógyul, és a szoptatással kapcsolatban is ad tanácsokat, hogyan kell, hogyan különítsük el a tejpangást a mellgyulladástól, mi a teendő – ezek hasznosak. Ezeknek a dolgoknak a nagy része nekem nem voltak újdonság, mert elmondták őket a kórház által szervezett ingyenes szülésfelkészítő tanfolyamon (nem voltam ott minden alkalommal, de volt egy pont a gyerekágyról, ahol kifejezetten ezekről a dolgokról esett szó.) Leginkább azok az olvasók a könyv célközönsége, akik arról szeretnének információkhoz jutni, hogy melyik terhességi vagy gyermekágyi tünetre milyen homeopátiás, aromaterápiás vagy Bach-virágterápiás szer való. Részemről az első trimeszteri hányáskor kipróbáltam a homeopátiás szert, amely nevetségesen haszontalannak bizonyult, most meg a 39. héten iszom a málnalevél teát, biztos, ami biztos, de ennyiben kimerül a lelkesedésem az alternatív gyógymódok irányába, szóval mondom, nem én vagyok a célcsoport.

Tessék, idézek belőle egy részt ízelítőül.

A gyermekágyasok számára esetleg ijesztő, a bábáknak viszont megkönnyebbülést hozó esemény lehet a magzatburok maradványainak kiürülése. Ahogyan például Verával történt. Egy este azzal hívott fel izgatott nővére, hogy Vera a WC-n ült, amikor valami megjelent a hüvelynyílásában (…) Néhány perc múlva megérkeztem Verához és megkönnyebbülten állapítottam meg, hogy viszonylag nagy mennyiségű magzatburok-maradvány látszik a hüvelyben. A maradványokon meggyűlt a vér és sajátos, hússzínű konzisztenciát vettek fel.(…) Nem kell tehát mindig a legrosszabbra gondolni. Ha azonnal szól a bábának, ahogyan Veráék is tették, számíthat rá, hogy gyorsan tanácsot vagy gyakorlati segítséget kap. Az ilyen telefonhívások teszik a mi életünket – rövid időre – izgalmassá. 

Szily László: Kitolás

kitolasEz a vicces könyv a terhességről, szülésről és gyermekágyról, arról szól, hogy Szily Lászlónak gyereke születik. A Szily amúgy újságíró, és ha már olvastunk tőle nagyjából bármit, akkor azt tudom mondani, hogy ez a könyv is pont olyan, mint amilyenre számítunk.

Úgy kezdődik, hogy “terhes a csajom”, aztán a csajának mindenféle tünetei vannak, mint például érzékeny a szagokra, meg átalakítja a lakást, meg eljárnak szülésfelkészítő tanfolyamra is, meg vizsgálatokra, aztán vajúdás, szülés, otthon csecsemőzés. Kicsit erőltetetten humorosnak érzem az elején és nem nevetek, hanem húzom a számat, minek minden mondatba egy poén most komolyan, sokallom, aztán egy ponton elkezdek valamin nevetni és onnantól már az egész könyvön végig hangosan nevetek. Műfaja leginkább börleszk, amire egyébként is jellemző, hogy először nem nevetsz, amikor valakinek tortát dobnak az arcába, de ha egyszer mégis elkezded, akkor nehéz abbahagyni. Mintegy másfél óra leforgása alatt lehet elolvasni.

Lehet, hogy van, aki szerint sértő vagy ízléstelen a várandósságon és a gyermekágyon tréfálkozni, és Szily valóban nem figyel arra, hogy ne legyen sértő és ízléstelen. Szerintem mindenen lehet viccelni és Family guyon és South Parkon nevelkedtem, szóval én nem nagyon akadtam fenn semmin, finomabb lelkű teremtéseknek talán kevésbé ajánlom.

Angelika Tiefenbacher: Kiegyensúlyozott terhesség

kiegyensEz volt az első könyv, amit elolvastam, amikor terhes lettem, lényegre törő összefoglalója a lényegnek, vagyis, hogy a kilenc hónap alatt mire számíthatsz. A pozitív teszttől a szülésig terjedő időt öleli fel, semmi olyasmi nincs benne, amit ne lehetne megtalálni a neten, és eléggé praktikusnak, mértéktartónak és iskolafüggetlennek tűnik. Nem térít, nem foglal állást a vizsgálatok, stb szükségességével kapcsolatban, csak leírja, hogy ezen és ezen a héten ilyen és ilyen vizsgálatok szoktak lenni, azok miből állnak és mire jók. Kapunk egy összefoglalót a baba fejlődéséről hétről hétre, valamint kitér a leggyakoribb kellemetlen terhességi tünetekre és azok nem gyógyszeres kezelési lehetőségeire. A nem gyógyszeres alatt főleg életmódbeli és étrendbeli változtatásokat értünk, többnyire nem alternatív gyógyászatot: hányingerre felkelés előtt enni az ágyban, gyömbér, jeges italok, aranyérre sok folyadék, rostdús étkezés, kevés üldögélés stb. Vannak receptötletek tápláló ételekről.

A szülésről: leírja, hogyan kezdődik, mik a jelei, milyenek lesznek a fájások, mikor kell elindulni és mit vigyünk a kórházba. Mitől szokás félni (a fájdalomtól, a kiszolgáltatottságtól, a kontrollvesztéstől, a császármetszéstől, vetéléstől, halva születéstől, fogyatékosságtól), és pár szó arról, mihez kezdjünk ezekkel a félelmekkel. Itt sem találja fel a spanyolviaszt, csak kicsit vigasztal, hogy ez mind normális félelem, beszéljük meg másokkal, válasszunk olyan személyzetet, akiben bízunk, írjunk naplót stb. Listaszerűen összeszedve apukáknak, mit csináljanak a szülőszobán a szülés előtt, alatt, után, de ilyen részletességgel, hogy nyugtassa meg partnerét és halkan beszéljen hozzá; tartson elé egy tálkát, ha hányingert érezne; fogja a kezét, de ha nem aakrja a nő, akkor ne fogja; időnként egyen valamit. Kitér röviden a fájdalomcsillapító módszerekre, a lehetséges komplikációkra és nehézségekre (farfekvés, ikrek, gátmetszés). Ezekről mind pár mondatot ír, amik általában praktikus információk. A végén van egy pár oldal a csecsemőről meg a szoptatásról meg arról, mit csináljunk, ha sír.

Túl sok újat nem tudtam meg a könyvből, de ez azért van, mert tanultam szülészetet és mert kiolvastam a fél internetet. Alapvetően jól összefoglalja a terhesség alatt szükséges tudnivalókat. Tetszik benne, hogy főleg praktikus, gyakorlati dolgokkal foglalkozik és hogy nem foglal állást semmilyen aktuális szellemi áramlat mellett. Kezdőknek kiváló és mértéktartó összefoglaló.

Dr. Csermely Gyula: Ha 1 nő gyereket akar

Nem a téma miatt vettem a könyvet, nincs a küszöbön gyermekáldás, hanem mert megláttam, hogy jé, a Csermely Gyula írt egy könyvet. Élőben raliversenyeken találkoztam vele futólag, ahol én tolmácsként dolgoztam, ő meg a pályabejáró autókat vezette. A pasi a "lúzer" szó tökéletes ellentéte, amennyiben sportos, napbarnított, magabiztos, olyan, akin látszik, hogy van pénze és jó kocsija, emellett okos és remek a humora is. Valamint nőgyógyász. Fenti benyomásaimnak megfelelően feltételeztem, hogy biztos okos, jó humorú könyvet írt. És tényleg. 

"Te tényleg gyereket akarsz? – kérdeztem csodálkozva.
Feleségem megismételte a riasztó bejelentést."

Így kezdődik az egyébként igaz történet. Gyula, aki szülész-nőgyógyász és Gabi nevű felesége, aki nem, gyereket terveznek. Gabi ragaszkodik hozzá, hogy Gyula legyen a szülésze, ami különben nem szokás, de Gabi akarja, ám legyen. Gabi a terhessége alatt minden lehetséges dolgot megkérdez Gyulától, ami a terhes nőt érdekelheti, diéta, laborleletek, mennek ultrahangra, császár előnye-hátránya stb. emellett Gyula még rendel is két helyen, néha arról is mesél, hogy az ott beeső nők miről kérik ki a véleményét, vagy mi bajuk van. Ezekről a témákról nagyon részletesen, okosan, kellő szakmai megalapozottsággal értekezik nekünk. Tényleg rengeteg dolgot megtudunk a terhességről és nagyon hiteles. Külön szeretem, ahogy az otthonszülésről kifejti a véleményét, mindenféle sárdobálás és hatásvadászat nélkül. 

Emellett épp ebben az időszakban felújítják a házukat, ami meg számtalan vicces helyzetet eredményez, és a magyar egészségügy mellett a magyar építőiparról is kapunk egy nem túl hízelgő képet.

Műfaját tekintve mondjuk legyen ismeretterjesztő regény, néha eléggé egy blogra emlékeztet, máskor meg az Élet és tudományra, csak végig nagyon vicces. Vicces, okos, szórakoztató. Máris ilyen könyvet akarok írni a pszichiátriáról.    

Raffai Jenő: Megfogantam, tehát vagyok – Párbeszéd a babával az anyaméhben

Az elmúlt időszakban meg hirtelen lett néhány várandós páciensem, plusz ugyanannyi várandós barátnőm, és majdnem mindegyik szóba hozta így vagy úgy a magzattal való kapcsolatot, a terhesség elfogadását és/vagy az anya-magzat kapcsolatanalízist, úgyhogy végül megelégeltem, hogy fogalmam sincs, mi az, és elolvastam ezt a könyvet. Az alábbiakban a szubjektív véleményem következik a könyvről, és szeretném leszögezni, hogy nem vagyok szakértője a terhesség alatti pszichés folyamatoknak, plusz sosem voltam még terhes. viszont sok pszichoterápiás könyvet olvastam. Ez a “nem túl jó, bár kétségkívül érdekes” kategóriába tartozik. Raffai Jenő írta, aki a téma hazai szakértője egyébként.

Nostehát. A kis könyvecske (zsebben elfér) a következő fejezetekből áll: a prenatális pszichológia születése, az intelligens magzat, prenatális stressz – posztnatális személyiségfejlődés, az intrauterin kötődés, anya-magzat kapcsolatanalízis, kapcsolatfejlesztő program, új társadalmi tudat és felelősségérzet. A fejezetek többségében a szerző amellett érvel, hogy az anyaméhben eltöltött idő hatással van a későbbi személyiségfejlődésünkre, hiszen egy nagy csomó ártalmat elszenvedhet az ember már ott. Néhány vizsgálatot idéz, amelyek szerint azok a babák, akiket elutasít az anyjuk nemkívánt terhessége alatt, azok rosszabbul képesek figyelni, nehezebben kezelhetők stb., és a fentiek eredőjeként esetleg kisebb lehet az IQ-juk is. Végülis minden ezoterika nélkül ezt hajlandó vagyok elhinni, hogy nem mindegy, hogy az ember primer agyhólyagjai kiegyensúlyozott, biztonságos szeretetben differenciálódnak, vagy traumatikus körülmények között. A stressz meg a düh egy csomó testi reakciót elindít az emberben, hatással van a szívverésére, a keringésére, a hormonjaira, és az anya ilyenirányú paraméterei befolyásolják a magzatét is. Ezenkívül egy csomó megfigyelést idéz a csecsemőkről, a viselkedésükről, amik érdekesek.

Sajnos a könyv egy része az élettani alapok helyett inkább az általam (hangsúlyozom, szubjektíve) kevéssé  kedvelt analitikusasszonyok elméleteit boncolgatja, Melanie Klein és a paranoid-schizoid pozíció, és bár a dinamikus irányzatok létjogosultságát a messzemenőkig elismerem, van az a szintű életidegen, valóságtól elrugaszkodott analitikus fejtegetés, amivel ki lehet kergetni a világból. Ez olyan. Az anya különben alapból gyűlöli a gyerekét, vagyis nem is az anya, hanem konkrétan az anyai immunreprezentáns. “Hipotézisemben tehát a rákos daganat az immuneredetű nárcisztikus önreprodukciós anyareprezentáns rosszindulatú magzata.” Aha, oké.

A könyv legértelmesebb, és valóban hasznos része az utolsóelőtti fejezet, ahol néhány oldalban kifejti, hogy akkor mit is kell a gyakorlatban csinálni ahhoz, hogy a magzatunkkal jó legyen a kötődés és kiegyensúlyozott legyen annak fejlődése. Az előző fejezetek fényében ez megdöbbentően ésszerű és gyakorlatias tanácsokat tartalmaz. Légzőgyakorlatok, imaginációs gyakorlatok, terhes-autogéntréning, meg efféle. Olyan dolgok, amiknek a hasznát józan ésszel is érti az ember, életszerűek és megvalósíthatóak. Ezért az igazán hasznos és informatív néhány oldalért bőven érdemes volt elolvasni.

Lehet belőle részletet olvasni itt a kiadó honlapján