Christopher Moore: Biff evangéliuma

Elolvastam újra ezt a könyvet, a szarkazmus miatt, amit Biff talál fel. Nem akarom sokat szaporítani a szót, mivel már írtam róla kettőször ugyanitt, amikor először elolvastam magyarul, meg amikor másodszor angolul. Harmadszorra is kétoldalanként hangosan röhögök, valamint komolyan kedvem támad kereszténynek lenni, ha ezek ennyire jó fejek. Remek könyv. Sokkal jobb és értelmesebb, mint a többi Christopher Moore-regény. Most látom, hogy erre is a mr.a dumált rá, meg Paul Austert is tőle kaptam először, szóval sokat köszönhetünk neki.

 

Christopher Moore: Ördögöd van!

Ez meg a szokásos Christopher Moore. Van egy olyan érzésem, hogy némi humor elveszhetett a fordításban, mert CM ennél azért viccesebb szokott lenni nyelvileg. Igaz, hogy ez az első regénye, lehet, hogy itt még nem volt annyira formában. Mindenesetre a cím (Practical demonkeeping) viccesebb eredetiben. Ehhez a borítóhoz meg nem is tudom, mit szóljak.

A történet Pine Cove-ban játszódik, abban a kaliforniai kisvárosban, ahol A leghülyébb angyal is. Jenny, a pincérnő épp kirúgta semmirekellő férjét, Robertet, aki a Szipi becenevű lúzer drogdíler lakókocsijában húzza meg magát. A Szipit egyébként üldözi egy rendőrnyomozó, de épp eltűnt. Eközben Augustus Brine, tisztességben megőszült horgászbolt-tulajdonossal szóba elegyedik egy kis, ráncos arab dzsinn, valamint a városba érkezik a jóképű Travis, akinek tényleg van egy gonosz ördöge, Catch nevű. Néhányan azt szeretnék, ha Catch-et vissza lehetne küldeni a pokolba, mások pedig – például az érintett – inkább világuralomra törnének. Kaland, izgalom, cselszövés, emberevés, szerelem, féltékenység, szövevényes rokoni kapcsolatok.

Mondom, szokásos Moore, az első száz oldal kissé unalmas, és azt gondolom, jézusom, mi ez a hülyeség. A körülbelül századik oldal után meg már akkora hülyeség, hogy épp azért tetszik. B-könyv, szeretem. 

Christopher Moore: Mocskos meló

Nehogy a sok szakma megártson, gyorsan olvastam egy kis Moore-t. Hát… a szokásos. Nem tudom, mi a "B-film" kifejezés könyvekre alkalmazható megfelelője, ez mindenesetre az.

Charlie használtcikk-kereskedő, van egy kislánya, illetve az első néhány oldalon még felesége is, de ő furcsa körülmények között elhalálozik. További vicces szereplők még a Charlie boltjában dolgozó gót-punk kiscsaj és a lúzer nyugalmazott rendőr, a bébi-szitterként funkcionáló szomszéd orosz asszonyság és kínai nénike, valamint még sorolhatnám. Lényeg, hogy Charlie-val furcsa dolgok kezdenek történni, és úgy tűnik, azt a feladatot kapja, hogy mostantól ő lesz a Halál. Vagy legalábbis valami ilyesmi történik.

Hasonló élmény volt olvasni a könyvet, mint az előző hülye angyalosat: eleinte nem tetszett, mert sablonos volt, kissé unalmas, és a fordítás is olyan izé, aztán ahogy egyre nagyobb baromság lett belőle, és felbukkantak bizarrabbnál bizarrabb… ööö lények, és még azt is lehetett tetézni, akkor valahogy mégis megszerettem. A történet egészen kiszámítható, néhány bejósolhatatlan deus ex machinát leszámítva, a szereplők klisék, a párbeszédek egy része fetrengve röhögős, más része kínosan rossz, ja és a világot is meg kell persze menteni, szóval, mondom, B-film, a kifejezés minden pozitív felhangjával, és ennek megfelelően eléggé tetszett (bár, mivel sznob vagyok, nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy bizonyára szégyenkeznem kellene emiatt).

– Charlie, te hogy vagy most?
– Álmosan.
– Hát, sok vért vesztettél.
– De ellazultam. Tudod, a vérveszteség ellazít. Szerinted ezért használtak piócát a középkorban? Nyugtató helyett használhatták. "Igen, Bob, mindjárt megyek a meetingre a herceggel, de még felnyomok egy piócát, mert kicsit túlpörögtem." Valahogy így.

Valahogy így.

Christopher Moore: Lamb

Magyarul már olvastam a könyvet, most viszont megvettem angolul a húgom születésnapjára, szerencsére sokáig nem tudtam odaadni neki, így gyorsan elolvastam és emiatt röhögtem hangosan a Schiphol Airport tetőteraszán. A regényben Jézus születésének 2000-ik évfordulójára felébresztik J. legjobb haverját, Biffet, hogy írja meg a saját evangélium-verzióját. A kerettörténetben tehát Biff egy hotelszobában körmöl Raziel arkangyal felügyelete alatt, aki nem túl okos, viszont rákattan a szappanoperákra meg pókember akar lenni, ilyenek. Biff elmeséli a kimaradt huszonvalahány évet Jézus gyermekkorától 30 éves koráig. Ezalatt felkeresik a három mágust (ld. még háromkirályok), akiktől Joshua taoizmust, buddhizmust és hinduizmust tanul, Biff pedig mérget keverni, feng shui-t, kung-fuzni, meg a Káma Szútrát. Van benne véráldozat Káli istennőnek, démonok, kínai örömlányok, szerelem, féltékenység, vízenjárás, és jeti is. Az a fajta könyv, amin végig lehet izgulni, még így is, hogy az ember tudja, hogy mi a vége, kalandos, fordulatos, és nagyon vicces. Minden elismerésem Christopher Moore-nak, úgy lehet röhögni a kereszténységen, hogy az mégsem sértő, de nem is szenteskedő és egész biztosan nem túl kíméletes.

Christopher Moore: A leghülyébb angyal

Elolvastam ez előbb több kritikát is a neten, de sehol sem írják, hogy ez a könyv egy irtózatos nagy baromság. És úgy mondom ezt, hogy valójában tetszett.
A történet: kaliforniai kisváros, egy kisfiú látja, hogy valakik ásóval agyonverik a télapót, ezért megkéri Istent, hogy csináljon valamit. Isten persze Razielt küldi, aki angyal, és hülye is. Kezdetét veszik a bonyodalmak, persze, nem a Télapót verték agyon, hanem a városka egy télapónak öltözött lakóját.
Több helyen olvastam, hogy Moore-t Vonneguthoz hasonlítják. Én nem tenném. Először is, gondolom, az volt a cél, hogy viccesen vagány, jó szövege legyen a könyvnek, ehelyett idegesítően "menőzős" és közönséges. Lehet, hogy kispolgári vagyok, de szerintem nem vicces olyanokat írni egy párbeszédben, hogy "picsafasz". Gondolom, ezek nagyrészt a fordítónak is köszönhetőek, nem tudom, mekkora részben: ugyanez a Pék Zoltán fordította ugyanis a Biff-et is, meg még ezer más Agave könyvet (hogy van ennyi ideje…?), és eddig azért úgy nagyjából rendben volt, de ez most egy kicsit gáz.
Na mindegy, éppen eldöntöm, hogy a vagánykodós szövegek és a nulla sztori miatt nem tetszik a könyv, de aztán kb a felénél egyre nagyobb baromság lesz belőle, akkora, hogy a végén már épp azért tetszik. Beszívott kisvárosi rendőr, dögös démonnő pallossal, beszélő denevér, agyevő zombik – ez egy igazi B-movie, egy trash-horror, nem is, Amadeának van igaza, egy South Park epizód. Ez már akkora hülyeség, hogy imádom. Beteg, egyszerű, szórakoztató. Szerintem azok fogják szeretni, akik szeretik a fentebb felsorolt típusú filmeket; akik meg valami Vonnegut-félére vágynak, azok nagyon el fognak csodálkozni.

Endless
E-kultura
Wiki

Christopher Moore: Biff evangéliuma

Csomót bámultam a plakátját a metróban, minden mozgólépcső mellett volt legalább három, de eszembe nem jutott volna elolvasni, a mra dumált rá, aminek következtében aztán hangosan nevettem a karácsonyi ünnepek alatt a vonaton, otthon, a rokonoknál, sőt olyanokat mondtam, hogy "most ne nézzünk sorozatot, olvasni szeretnék". A történet egyébként a következő: Biff, Jézus (= "Jozsó") gyerekkori haverja megirja az evangéliumból hiányzó pár év történetét, vagyis, hogy hol volt a Megváltó 12 éves korától 30-ig. A sztori szerint felkereste Boldizsárt, Gáspárt és Menyhártot, és taoizmust, kung-fut, buddhizmust, jógát, brahmanizmust tanult tőlük, amig Biff kb masszázst, feng-shuit és kámaszútrát. Izgalmas évek ezek, üldözi őket démon, találkoznak a jetivel, megpróbálják megmenteni a Káli istennő véráldozatául szolgáló indiai gyerekeket, meg ilyenek. Szerelem, kaland, háború, izgalom, féltékenység, és persze nagyon vicces, főleg Biff szövege és látásmódja miatt, minden létező vallásnak és népcsoportnak beszól időnként, mégsem rosszindulatú. És állitólag kevés kivétellel a helyszinek és szellemi irányzatok tekintetében is hiteles könyv, külön dicséret.

endless-cikk