Fehér Klára: Oxygénia

Az Oxygénia Fehér Klára talán kevésbé ismert scifi-regénye, habár a műfaji meghatározásban kissé bizonytalan vagyok. A történet ugyanis  a jövőben, illetve az űrben és egy másik bolygón játszódik, a tudományos megalapozottsága nemlétező. Ez annyira szembetűnő, hogy a szerző előszóban szabadkozik, és elismeri, hogy fogalma sincs a kémiáról, fizikáról és biológiáról, ő csak egy regényt akart írni. Ez a tudománytalanság a könyv fő gyengéje szerintem, mert amúgy klassz.

konyv_oxygenia_medPeter és July nászútra utaznak az űrbe, ez a jövőben igen divatos szórakozás. (A földi jövő egyébként igen hasonlatos A földrengések szigete jövőképéhez, világbéke, lemosható műanyag). Egy furcsa, lila színű bolygó közelében egy apró meghibásodás miatt Peternek rövid űrsétát kell tennie, amin eltűnik, és a bolygón találja magát. A bolygó rettenetesen nyomasztó, és még annál is nyomasztóbb, ez pedig részben a környezetszennyezésből, részben a társadalmi berendezkedésükből ered. Van egy alsó népréteg, akik egyforma városaikban (a Kiszolgálóvárosok) vegetálnak. Itt minden közös, a magántulajdon nem létezik. Mindenkinek ingyen jut ruha, élelem, játék, igaz, hogy csak egyféle ruha van, csizmából is csak egyféle, és a gyerekek játéka is egyféle. Mindenki futószalag mellett dolgozik gyárakban, ahol nem lehet tudni, mit termelnek. Könyvek nincsenek, csak néhány tankönyv, ami az uralkodó eszmét sulykolja, és a tévéadásban is csak a népbutítás megy. Néhány másik város az értelmiségi réteg lakhelye, náluk jobb a levegő és a kaja, de nekik tilos máson gondolkodniuk, mint ami a munkájuk. Összejárniuk, barátkozniuk sem nagyon szabad, illetve ha igen, akkor berúghatnak és játszhatnak, de ha véletlenül komolyabban gondolkodnának dolgokon, pláne együtt, akkor a havi ellenőrzésen az kiderül, és lecsukják őket. A fenti rendszer előnyeit a néhány kiválasztott családból álló “felső tízezer” élvezi. Most szerintetek ez nem az ötvenes évek Magyarországa? Nagyon kíváncsi lennék véleményekre, mert számomra nagyon annak tűnik, de sehol a széles interneten nem olvastam a könyvről ilyesmit, mindenhol a környezetszennyezős tanulságot emelik ki.

Szóval Peter belekeveredik ebbe a disztópiába, barátokra tesz szert, akik bajba jutnak, megismerkedik az Ellenállással, kaland, izgalom, autósüldözés. Fehér Klára stílusa kissé modoros, főleg a szövegen, a szóhasználaton látszik, hogy nem ma íródott a könyv. A tudományos megalapozottság hiányáról már beszéltem, emellett kicsit zavaró még a túlzottan sulykolt tanulság, hogy ne szennyezzük a környezetet, gyerekek, mert a végén még mi is így fogunk járni. Amikor tizenéves koromban olvastam, rendkívül nyomasztó és izgalmas volt, és most újraolvasva a hibái ellenére is pontosan értem, miért. Oxygénia szó szerint belélegezhetetlen levegője és átvitt értelemben is elnyomó légköre ma is ugyanolyan nyomasztó, és a történet valóban izgalmas. Jó volt olvasni, sok más újra elővett gyerekkori olvasmányélménnyel szemben ezt nem éreztem kínosnak.

Fehér Klára: A földrengések szigete

foldrengesekIfjúsági scifi-kalandregény az ötvenes évekből, ennek megfelelően bájos és elavult. Fehér Klára 1957-ben írta a könyvet, ami 2057-ben játszódik. A boldog jövőben egyáltalán nincs háború, nincsenek országhatárok, az időjárást kontrollálni tudjuk, minden ingyen van és minden lemosható műanyagból van. Általában almazöld lemosható műanyagból. A társadalmi berendezkedés kommunista utópiára emlékeztet, amennyiben, mint már említettem, szinte minden ingyen van, csak a luxuscikkekért kell fizetni – például, ha valaki a házához nem egy, hanem két úszómedencét szeretne. A technikai vívmányok persze így több mint hatvan év távlatából kissé nevetségesek, bár az eternométer – az okos karóra, amivel lehet telefonálni, fotózni, zenét hallgatni és tévét nézni – elég pontos jóslásnak bizonyult.

Egyetlen dolgot nem sikerült az emberiségnek az ellenőrzése alá vonni, ezek pedig a földrengések. Hősünk, Bencze András geológus expedíciót indít egy kis, lakatlan szigetre, ahol extrém gyakoriak a földrengések. A sziget sajnos abban a zónában fekszik, ahol nem kontrollált az időjárás, így itt extrém időjárási viszonyok uralkodnak, az expedíció támogatását pedig egy ügyetlen, khm, malőr miatt megvonja az akadémia. Ezért Bencze András felkészült tudósok helyett egy végzős hallgatót, egy százéves professzor bácsit és három kiscsajt kényszerül magával vinni. Elképesztően felkészületlenek mindannyian, ezt ifjúkoromban viccesnek találtam, most inkább idegesített. A történetbe belekeveredik továbbá Bencze András tizennégy éves kisöccse is, kalandvágyó kis barátaival.

Nem könnyű felnőtt fejjel megítélni az ember anno kedvenc ifjúsái regényeit, és nem is akarom. Tizenegy-két éves koromban imádtam és szanaszét olvastam ezt a könyvet, egyáltalán nem izgatott, hogy  a”tudományos” része inkább blabla, az expedíció szánalmas, Bencze professzor és Eszter szerelmi szála kész röhej, és direkt tetszett az almazöld, lemosható műanyag. Így 35 évesen újraolvasva már nem izgultam magam halálra, de nem okozott fájdalmat, a vicces részeken néha nevettem, és odaadnám a gyerekemnek. Azért olvastam újra, mert Vaslédinél szóba jött, és hát igen, lássuk be, bár a csajok a maguk módján néha még ügyesek is, azért ez valóban nem feminista irodalom.

“Hű, mi ez a reccsenés? És végig égnek a piros lámpák az ellenőrző táblán. Persze, nem figyelt… egy kiló só helyett egy mázsát tett a főzelékbe. Ha ebből nem lesz fegyelmi! Ki fogja megenni azt a rengeteg kelkáposztát? – Lenyomta a Technikai Központ gombját.
– Itt Kovács Eszter élelmezéstechnikus. Selejtet csináltam a kelkáposztából, elsóztam…igen szíveskedjék a Bérelszámolóba leszólni. Megtérítem a kárt. 
– Most elnézzük a hibát, máskor vigyázzon. A kelkáposztát tessék átküldeni a műanyagüzem hármas részlegéhez, csináljanak belőle férfizoknit.”