Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Lakott sziget

Imádom ezt a könyvet, nagyon klassz. Természetesen anno betiltották mind a Szovjetúnióban, mind hazánkban, mert a legtöbb Sztrugackij-könyvhöz hasonlóan a klasszikus sci-fi mögött tömény moralizálás és társadalomkritika található. Amelyben durván kritizálják a kommunista rendszert, meg úgy alapvetően az emberiséget. De közben atomháború, űrutazás, szerelem, féltékenység, kaland, akció, gonosz rádióhullámok, összeesküvés. Izgalmas és nagyon nyomasztó. Imádtam.

Makszim a Földről (egy 22. századi, nagyon ideális és fejlett Földről) érkezik űrhajójával egy ismeretlen bolygóra, ahol hajótörést szenved. Az ismeretlen bolygó már első pillantásra is elég komolyan nyomasztó, és a regény során ez csak fokozódni fog. Mellesleg kísértetiesen hasonlít a Föld bolygóhoz mai állapotában.* Korábbi háborúkból ittmaradt hadigépezetek kószálnak bekapcsolva félhalott erdőkben, Délen állítólag van valami homoksivatag mutánsokkal, akik az előző atomháborúból maradtak itt, de eleve az van, hogy az egész bolygó nem békében él egymással, hanem több, kis ország létezik, akik összevissza háborúznak. És ez mind semmi, mert országon belül is vannak problémák, furcsán viselkedő gárdisták és úgynevezett korcsok. Makszim űrhajója felrobbant, tehát itt kell helytállnia, ami nem könnyű, mert naiv és jólelkű fiú egy enyhén szólva is zaklatott világban. (Mi sem természetesebb, hogy első pár hónapját a pszichiátrián tölti.) Megismerkedik a Guy nevű gárdistával, majd nyomasztó összeesküvéseket fedez fel sorban, és amikor már azt hisszük, hogy minden a helyére került, a Sztrugackij-fivérek akkor is elő tudnak állni meglepő fordulattal. Plusz a remek humoruk.

Sci-fi-hez képest viszonylag kevés kütyü és technikai részlet van, inkább hasonlít posztapokaliptikus antiutópiára és/vagy kalandregényre. És így 2009-ben is teljesen időszerű és élvezetes. Mekkora bestseller lett volna ez 1969-ben, bele sem merek gondolni.

*”Mint néhány nappal korábban, megint várakozniuk kellett, amíg kitöltenek néhány papírt, amíg a lehetetlen fejfedőt viselő, nevetséges ember valamit rákapar a rózsaszínű űrlapokra, a véres szemű ismeretlen pedig a zöld űrlapokon irkál valamit, egy optikai látásjavító eszközt viselő leányzó lila pecséteket nyom ezekre az űrlapokra, azután mindenki űrlapot és pecsétet cserél, közben belezavarodnak és ordítoznak egymással, a telefon után kapkodnak, végül a lehetetlen fejfedőjű ember magához vesz két zöld és egy rózsaszín űrlapot, a rózsaszínt kettétépi, s egyik felét odaadja a bélyegzőt kezelő leányzónak. A hámló arcú ismeretlen két rózsaszín űrlapot, egy vastag kék kartonlapot és egy kerek fémzsetont kap, rajta valamilyen domború felirattal. Mindezt egy perc múlva átadja egy csillogó gombú, termetes embernek, aki a kijáratnál áll, húsz lépésnyire a lehetetlen fejfedőjű embertől. Ám amikor már kilépnek az utcára, a termetes hirtelen rekedten ordítani kezd, erre a vörös szemű ismeretlen visszamegy, magyarázkodni kezd, hogy elfelejtette magához venni a kék karton négyszöget, magához veszi a kék karton négyszöget, s mély sóhajjal bedugja a felső zsebébe.”

 

Advertisements

A. és B. Sztrugackij: A kölyök

Az emberiség rég meghódította a kozmoszt, néhány bolygón találtak humanoid lényeket, akikkel kapcsolatba léptek; más bolygókon meg nem-humanoid lényeket, akikkel tulajdonképpen ki tudja, hogy kapcsolatba léptek-e. Hiszen az emberek kommunikáltak sokféleképpen, de hogy a nem-humanoidok mit gondolnak erről, azt tulajdonképpen nem tudjuk, lehet, hogy azt hiszik a szkafanderes xenobiológusokról, hogy az időjárás részei.  
Négy űrhajós érkezik egy eddigi ismereteink szerint kihalt bolygóra, ahol egy régesrég lezuhant űrhajóroncsra bukkannak. Kiderül, hogy az űrhajón egy kisfiú is utazott, akit szülei halála után az addig élettelennek hitt bolygón élő(?) lények(?) neveltek fel. A lények nem csak, hogy nem humanoidok, de még élőlényre sem emlékeztetnek, leginkább… jelenségek. A kisfiú segítségével – aki érti az emberi nyelvet, de közben valamilyen érthetetlen módon kapcsolatban áll a földönkívüliekkel is – végre megvalósulhat a nem-humanoid lényekkel dolgokkal való kommunikáció.
A kisfiú rettenetesen bizarr, a kihalt bolygó némiképp nyomasztó. A kialakult konfliktus (ti., hogy mit kellene kezdeni az emberi lényre csak nyomokban emlékeztető fiúcskával) eléggé megosztja az űrhajósokat, a közöttük kialakult vitákban Sztugackijék etikai, valamint az emberiség jövőjét érintő kérdéseket fejtegetnek: a kapcsolatfelvétel révén ugyanis nagyon sokat tudhatnánk meg a nem-humanoid lényektől az emberiségről, hogy milyennek látnak minket ők, és az emberiség ezáltal fejlődhetne tovább. "Nem tudom, ki fedezte fel a vizet, de biztos nem a halak" – állítja az egyik tudós. Szóval fontos lenne felvenni a kapcsolatot a misztikus lakókkal. Persze, a "fiú"-nak is megvan erről a maga véleménye. 
Kozmosz Fantasztikus Könyvek-sorozat, Kuczka Péter-esszével a végén, klasszikus oldszkúl sci-fi, a tökéletesen megmagyarázhatatlan idegen lényekkel engem egy kicsit Lem-re emlékeztetett. 

A. és B. Sztrugackij: Nehéz istennek lenni, A hétfő szombaton kezdődik

Két kisregényt tartalmaz a könyv, fenti címekkel, és jól jellemzi az írásokat, hogy túlmentem miatta a metróval, és nem egy megállót, hanem mindjárt hármat. Sztrugackijék szokásukhoz híven okosak, humanisták, társadalmi problémákat feszegetnek és hihetetlen szellemesek. Istenem, amennyire hisznek az elme világokat megváltoztató erejében, a tudomány felemelkedésében, az Emberben, az egyszerűen… bájos.
De részletezem.

A Nehéz istennek lenni történetéről nem mondanék sokat, mivel az alapok – hogy 1. kik ezek, 2. mikor, melyik korban történik ez, 3. egyáltalán milyen bolygón – a történet közben derülnek ki, és annyira ügyesen adagolják az információt, olyan izgalmas ezekre fokozatosan rájönni, hogy nem akarom elvenni ezt az élményt senkitől. Szóval, spoiler nélkül: huszadik századi Emberek tevékenykednek egy alapvetően középkori környezetben, esetenként futurisztikus technikával. Kaland, izgalom, féltékenység kardozó lovagok, udvari intrikák, helikopter. Közben bíráljuk kissé bújtatottan a kommunizmust, meg egész nyíltan a nácizmust, és persze remek humorral.
(A Nehéz istennek lenni-ből, ööö, számítógépes játék is készül.)

A hétfő szombaton kezdődik szintén össze nem illő dolgokat kever egy történetbe mintegy magától értetődően: a főhős, egy fiatal programozó (lol) egy szovjet kisvárosba érkezik Moszkvicsával, ahol egy öregasszonynál száll meg, hogy szintén nyaraló haverjait bevárja. A szállásán, nos, furcsa dolgok történnek (konkrétan láthatatlanná válásra meg beszélő macskára kell gondolni) amik odáig fajulnak, hogy végül természettudományos érdeklődésének engedelmeskedve állást vállal a helyi Kutatóintézetben. A Kutatóintézetben a természetfelettit kutatják, vagyis a mágiát, a kísérleti állataik démonok meg baziliszkuszok, de felbukkan egy időgép is, valamint kísérlet történik az Eszményi Ember megalkotására. Kapunk a fejünkre rengeteg tanulságot, dicsérjük a munkát, a tudományt és a tudós, humanista, elhivatott embert, ti. aki már szombaton bejön dolgozni, mert utálja a semmittevést, de a munkáját meg imádja. Egy mai regényben ez tökéletes demagógia lenne, de Sztugackijék akkora hittel adják elő, hogy nem tehetek róla, tetszik, különösen annak tudatában, hogy ők is kutatók (nyelvész, matematikus, csillagász) voltak. De nyugalom, A hétfő szombaton kezdődik sokkal viccesebb, mint amennyire moralizál, mégpedig azért, ahogyan a mágia jelenségeit keveri a tudományos nyelvvel, minthacsak Harry Potter phD-zna, és mindehhez 1960-es évekbeli Szovjetunió, Moszkviccsal és kék munkaköpenyt viselő, dohányzó, elhivatott programozóval. Imádom. Zseniális.

És ne feledkezzünk el a remek fordítóról sem, klassz a magyar szöveg stílusa, engem kicsit Szerb Antal humorára emlékeztet.

A könyv letölthető az f451-ről
Sztrugackijék honlapja (oroszul van)

Ami még egyébként bűbájosan retró, az a könyv végében található esszé, amelyben kortárs irodalomkritika fogalmazódik meg a fantáziavilágok szépirodalomban betöltött szerepéről, ti. hogy mennyi pluszt és szabadságot nyújthat az írói önkifejezéshez a jövő és az elrugaszkodott képzelet; és mennyire újszerűen lehet megfogalmazni az emberiség örök morális problémáit ezekben az új és nemlétező környezetekben. Kuczka Péter jó alaposan lehúzza Burroughs Mars hercegnő-cuccait, és bár Tolkient dicséri, de korát messze megelőzve kíméletlenül beszól a Gyűrűk ura-rajongó geekeknek. 1971-ben. Mindemellett oldalakon át fejtegeti, hogy lesz része ez az új, science-fiction nevű jelenség a szépirodalomnak. Mondom, bűbájosan retró.

Az alábbiakban idézek egy kis részt a könyvből:

(Az a szituáció, hogy halszag van és valamit tenni kéne ellene.)

"- Nohát, pajtás – fellete Orja-Orja. – Ezt már magadnak kell…
Megvakartam a másik fülem tövét, fejben nagyjából kiszámítottam a vektort és akadozva akusztikai ráhatást alkalmaztam (ráolvastam). Orja-Orja befogta az orrát. Én kitéptem a szemöldökömből két szőrszálat (szörnyen fáj és ostobaság), és polarizáltam a vektort. A szag ismét erősödött.
– Rossz – mondta szemrehányóan Orja-Orja. – Mit művelsz, te bűvészinas? Nem látod, hogy a szellőzőablak nyitva van?
– Á – mondtam. – Igaz- Számításba vettem a divergenciát meg a rotort, megpróbáltam fejben megoldani a Stokes-féle egyenletet, belegabalyodtam, számon keresztül lélegezve kitéptem még két szőrszálat, hozzászoktam a szaghoz, az Auers-féle varázsigét mormoltam, s már végképp nekikészültem, hogy még egy szőrszálat kitépjek – ekkor azonban kiderült, hogy a szoba természetes úton kiszellőződött, és Roman azt tanácsolta, takarékoskodjam a szemöldökömmel és zárjam be a szellőzőablakot.
– Közepes teljesítmény – mondta. – Lássunk neki a materializációnak.
Egy ideig a materializációval foglalkoztunk. Én körtéket teremtettem, Roman pedig azt követelte, hogy egyem meg. Én erre nem voltam hajlandó, mire ő újakat készíttetett velem." …

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Egymilliárd évvel a világvége előtt

Főszereplőnk matematikus, és éppen kezd ráébredni egy világrengető felfedezésre, amikor cseng a telefon (téves), futár hoz pár üveg konyakot, dögös nő állit be, haláleset történik a lépcsőházban, kormányügynök érkezik, részeg haverjai ugranak fel. Mintha az Univerzum nem akarná, hogy emberünk felfedezze azt a valamit. Hamarosan kiderül, hogy tudóstársai is hasonló cipőben járnak, az elekrtotechnikushoz volt nője állit be közös gyerekükkel, a biológusnak igazgatói posztot kinálnak. Kinek és miért áll érdekében, hogy ezek a ragyogó elmék ne kutathassanak tovább?
Ez még lehetne jó sztori, mégis inkább csalódás volt. Kissé olyan benyomást kelt a könyv, mintha csak úgy össze lenne fércelve. A fivérek biztos jó ötletnek tartották, hogy minden fejezet három ponttal kezdődjön és azzal is végződjön, mondat közepén persze, engem idegesitett. Idegesitett, hogy a főszereplő egyszer E/3-ban, egyszer E/1-ben szerepel, pedig ezt is lehet jól csinálni, de olyan átgondolatlannak tűnt. Túl kevés esemény történt, túl sokat vitatkoztak a tudósok vodka/tea/kávé mellett. Egynek jó volt; Sztugackijék irtak már néhány jobbat.

Letölthető

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: A kárhozott város

A kárhozott város az eddigi legkomolyabb Sztrugackij-könyv, amit olvastam. A történet: a földről Valakik (?) valamiféle elv szerint (?) embereket válogatnak össze, akiket egy Városban helyeznek el, és tanulmányozzák (?) őket. A Városról kb semmit nem tudunk, sem azt, hogy hol van, a Földön-e vagy más bolygón, sem azt, hogy a benne élő emberek tanulmányozását (a Kísérletet) kik, mióta, meddig és miért végzik. A Várost egyik oldalról szakadék, a másikról égig érő fal határolja, és ha valakinek eszébe jutott már a Dark City c. film, akkor igaza van, valóban emlékeztet rá az alaphelyzet. A Várost rögtön az első fejezetben páviánok árasztják el, egyszer nyolc napra kikapcsolják a "Napot", valamint időről időre fel- majd eltűnik itt-ott egy Vörös Épület, amelybe belépő emberek nyomtalanul eltűnnek. Szóval különös, megmagyarázhatatlan, abszurd dolgok történnek a különös, megmagyarázhatatlan, nyomasztó helyen.
Emellett a Város társadalmi berendezkedése és problémamegoldó stratégiái erősen emlékeztetnek időnként a kommunista rendszerre, olyannyira, hogy akkoriban be is tiltották a könyvet: az ésszerűtlenség határait messze túlszárnyaló bürokrácia, osztályellentétek, korrupció. Andrej, a főhős pedig eleinte rendes dolgozó módjára "építi a szocializmust", később kiábrándul, még később további válaszokat keres, vagyis kb végigkövetjük az egyén meg az emberi társadalmak fejlődését is. Nagyon érdekes keveréke a társadalomkritikának, a lélektani regénynek és a Dick-re emlékeztető abszurd sci-finek, és annak ellenére, hogy meglehetősen "komoly" könyv, azért sikerült kiolvasnom strandon, tehát vsz izgalmas, esetenként humoros, és nem nagyon nehéz olvasmány. Nagyon tetszik a vége, gondolom, nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy nem kapunk választ minden kérdésre, de ehhez a könyvhöz épp ilyen befejezés illik. 


Le lehet tölteni innen

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Stalker

Tisztázzunk néhány alapfogalmat. A könyvem, aminek a címe tényleg Stalker, két írást tartalmaz: az egyik a Piknik az árokparton c. kisregény, amelyet a Sztrugackij-testvérek írtak; a másik a Stalker c. forgatókönyv, amit Tarkovszkij flmjéhez készült, de végül mégsem ezt használták a filmhez.
A Piknik az árokparton: nagyon jó. Onnan tudom, hogy izgalmas, hogy amikor a vonaton olvastam és megszólított a kalauz, kis híján szívinfarktust kaptam ijedtemben. Nagyon tetszik benne, hogy fogalmunk sincs róla, hogy pontosan mikor és hogy hol játszódik a történet. Valamikor a jövőben, valahol a Földön. Pár évvel a történet kezdete előtt Idegenek (?) látogattak a Földre, majd el is húztak azonnal, a helyeken, ahol leszálltak, viszont furcsa dolgok történnek azóta is. Különös tárgyak, amikről senki nem tudja, mire való, betegségek, életveszélyes és a fizikai törvényeknek ellentmondó gravitációs mezők és miegyéb. Ezért átlagos halandóknak a Zónába tilos belépni. A "stalkerek" azok, akik a tiltás, fegyveres őrök és nyomasztó és életveszélyes Dolgok ellenére mégis bejárnak és a kihozott tárgyakkal kereskednek. Közhelyeket tudnék még hozzátenni, miszerint szépirodalmi igényességgel megírt science-fiction, esetleg: a science-fiction környezet részben csupán ürügy arra, hogy az írók elmondhassák, mit gondolnak az emberi lélekről, illetve az emberiségről.
Nyomasztó, izgalmas, misztikus. A filmet, ami Sztrugackijék állítása szerint csupán távoli köszönőviszonyban áll a könyvvel, nem láttam.
És még egyszer köszi annak, aki a Sztrugackij-fivéreket ajánlotta.

Némi műelemzés az ÉS-ben
Okosságok a filmről

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Fogadó a Halott Alpinistához

Idén az első könyv, amitől túlmegyek egy megállót a villamossal, mert elfelejtek leszállni, köszönjük a shún nevű kommentezőnek. Wow, nagyon tetszett. Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat, az írónak pedig azért van két neve, mert ketten írták: Borisz és Arkagyij testvérek, a könyv végén található interjú szerint úgy írnak, hogy egyikük gépel, a másik fel-alá járkál, és minden mondatot külön megvitatnak, amikor nem tudnak dönteni, akkor pedig kisorsolják, hogy melyik verzió maradjon. Ezenkívül nagyon hisznek a fantasztikus irodalomban, amely lassan, de biztosan elfoglalja helyét az őt megillető helyen a Szépirodalom polcon – legalábbis ezt vizionálják a Sztrugackij testvérek 1970-ben.
A történet egészen sokáig nem emlékeztet science fictionre, annál inkább egy remek és szellemesen megírt detektívregényre. A hegyekben lévő fogadóban tölti szabadságát a Glebski nevű rendőr, meg még néhány Agatha Christie-be illő fura/gyanús/vicces férfi vagy éppen gyönyörű nő (és még egy valaki, akiről Glebski sokáig nem tudja eldönteni, hogy férfi-e vagy nő). Persze a névadó halott alpinista is kísért időnként. Természetesen lavina zárja el a fogadót a külvilágtól, majd bizarr/megmagyarázhatatlan események történnek, például többek között gyilkosság; találnak egy különös szerkentyűt, és több szereplőről is kiderül, hogy nem az, aminek látszik.
Tetszettek a figurák, a stílus, és a fordító stílusa is még külön. Azon gondolkodtam közben, hogy 1. manapság hol van az ilyen jól megírt és szépen lefordított fantasztikus irodalom? 2. miért nem csinált ebből a könyből senki filmet, amikor annyira vászonra kívánkozik? – a 2-es kérdésre a függelékben választ kaptam, valóban készült belőle film.