Unoka Zs., Purebl Gy., Túry F., Bitter I. (szerk): A pszichoterápia alapjai

pszichoterapiaalapjaiEz egy egész jól sikerült könyv. Valamelyest elfogult vagyok irányába, de ha attól elvonatkoztatunk, még akkor is azt kell mondanom, hogy klassz, végre valaki írt egy normális könyvet erről magyarul. Eredetileg orvostanhallgatóknak készült, akik semmit sem tudnak a pszichoterápiáról, bár annál szerintem részletesebb, és inkább ajánlható pszichoterápia iránt érdeklődő szakmabelieknek. Egyes részeit laikusok is fogják érteni, más részeit talán kevésbé. Azért nagy szám, mert iskolafüggetlen: a pszichoterápiás könyvek kivétel nélkül valamelyik pszichoterápiás irányzat könyvei, vagy eleve az analízisről vagy a kognitív terápiáról vagy valamelyikről szólnak, vagy ugyan általános pszichoterápiáról szólnak, mégis a szerző irányultságának megfelelő iskolát túlhangsúlyozzák. Itt is van némi elhajlás kognitív-viselkedésterápiás irányba, de talán nem vészes.

A könyv első része a pszichoterápia alapelveiről szól, ezek azok a dolgok, amelyek mindegyik módszerű pszichoterápiában jelen vannak. A pszichoterápiás folyamat szakaszai: a diagnózisalkotás, esetkonceptualizáció, szerződéskötés,  lezárás. Kis kitekintés a pszichoterápia biológiai hatásairól (agyi képalkotók, korai stressz és idegrendszer, immunrendszer stb.). A második rész a pszichoterápiás módszerek, kezelési formák leírása, de az első fejezetet a szerzők a pszichoterápia közös hatótényezőinek szentelik, amikről esküszöm, sehol máshol nem olvastam, pedig sok pszichoterápiás könyvet olvastam már. Főleg az empátia és a terápiás szövetség tartoznak ide, mindkettőről a könyv nyomán írtam a blogomban (empátia, terápiás szövetség). Ezután az egyes iskolák és technikák ismertetése következik egy-egy fejezetben, mégpedig ezek: a pszichoanalízis és a pszichoanalitikus terápiák alapelvei; a viselkedésterápia; a kognitív terápia; a személyközpontú terápiák; az interperszonális pszichoterápia; családterápia; csoportterápia; relaxáció, szimbólum – és hipnoterápia. Mindegyikből pont meg lehet érteni, hogy az adott terápiás módszer milyen elméleti alapokon nyugszik, mire jó, és nagyjából mit csinálnak a művelői. Ha szeretnénk átfogó képet kapni a pszichoterápiás módszerekről, akkor ezt kell olvasni.

A könyv harmadik részében a leggyakoribb pszichés zavarok specifikus pszichoterápiájáról szól néhány fejezet, mint például a testi betegség okozta stressz, a szorongás, a depresszió, öngyilkossági veszély, szomatizáció, addikciók, evészavarok, alvászavar, szexuális problémák, pszichózis. A harmadik rész utolsó fejezetének az a címe, hogy “nehéz betegek az orvosi gyakorlatban”, és arról szól, hogy ha az ember orvos (nem pszichoterapeuta, hanem bármilyen), akkor vannak olyan betegek, akikkel nehéz együttműködni, mert hisztiznek meg ránk tapadnak meg ugyanazt ezerszer megkérdezik meg okoskodnak meg különleges bánásmódot igényelnek és sorolhatnánk. A könyv szerint ezeknek a viselkedéseknek a hátterében különféle személyiségzavarok / személyiségtípusok állnak, és konkrét tanácsokat kapunk, miről ismerszik meg egyik vagy másik, és mit lehet velük csinálni, hogyan lehet hozzájuk viszonyulni.

A könyv negyedik részének az a címe, hogy az orvosi pszichoterápia kiegészítő kérdései, igazából az “Egyéb” címet is kaphatta volna, azok vannak itt, amik nem passzolnak más fejezetekbe: e-pszichoterápia; egy komplett fejezet a kiégésről; etikai és jogi kérdések; hatékonyságvizsgálatok.

Többszerzős könyv, így természetesen vannak jobb és rosszabb fejezetei is, ugyanígy változik a közérthetőség, míg például a pszichoterápia közös hatótényezőit bármelyik laikus megérti, a hatékonyságvizsgálatokhoz már nem árt némi statisztikai előképzettség. Ugyanakkor, és ez gondolom a szigorú szerkesztésnek köszönhető, nem viseli magán a többszerzős könyvek tipikus hibáit. Nem önismétlő, nem kalandozik el, nem terjengős, mi több, minden fejezet nagyjából egyforma hosszú, és még hasonló felépítésű is. Tankönyvnek íródott, ezért külön dicséretet érdemel a valóban tankönyvszerű tördelés (sok táblázat, sok alcím, felsorolások), a fejezetek végén a lényeg rövid, ismételt összefoglalása és kérdések. Tetszett még továbbá, hogy majdnem mindegyik fejezet, úgy tűnik, igyekszik az aktuális tudományos eredményekre hivatkozni. Természetesen ez is lehet vitatható. A legtöbb pszichoterápiás könyv a régi, nagy elméletalkotók műveire hivatkozik (csak), és teljesen figyelmen kívül hagyja a modern hatékonyságvizsgálatokat. Bár az is tény, hogy a pszichoterápiás hatékonyságvizsgálatoknak is megvannak a maga korlátaik. Ezzel együtt ez egy üdítően modern és igényesen összerakott könyv lett.

Nem tudom, ez mennyire általános manapság, meg én amúgy is ókonzervatív módon ragaszkodom a papírhoz, de a kiadó honlapján fejezetenként is meg lehet venni vagy kölcsönözni az e-könyvet.

Advertisements

J. E. Young, J. S. Klosko, M. E. Weishaar: Schema therapy – A practitioner’s guide

Az elmúlt években már többször is elolvastam ezt a remek könyvet mindenféle részletekben, azaz egyes fejezeteit nagyon sokszor magyarul, más fejezeteit csak nemrég egyszer, angolul. Legutóbb az angol nyelvűt olvastam, és ez van most a kezemben, úgyhogy erről fogok írni, de ne feledjük, hogy idén magyarul is megjelent, Sématerápia címmel. A magyar borító ugyan nem a legszebb lesz a polcunkon, de legalább egész jó a fordítás.

A sématerápia egyike azon terápiás módszereknek, amelyek a kognitív viselkedésterápia könnyed, józan, operacionalizálható felszínességét, és a mélylélektan érzelmekben és múltban való lelkes vájkálódását kísérlik meg integrálni. A sématerápiát a könyv szerzője, Jeffrey Young fejlesztette ki a kilencvenes években, elsősorban a más terápiás módszerekkel nehezen megközelíthető személyiségzavarok (borderline, nárcisztikus) kezelésére. Az eredmény egy olyan, integratív terápiás módszer lett, amely a kognitív viselkedésterápiából, a kötődéselméletből, a tárgykapcsolatelméletből, a konstruktivizmusból, a Gestaltból és nem utolsósorban az analitikus elméletből is vesz át elemeket. A korai maladaptív sémák létezését azóta empirikus vizsgálatok is alátámasztották (már amennyire az ilyesmi egyáltalán lehetséges), valamint a korai traumatikus élmények neurobiológiájával (amygdala, emocionális emlékezet stb.) is párhuzamba lehet hozni, ha akarjuk.

A lényeg a következő. Gyermekkorunkban bántanak vagy elhagynak minket vagy bizonyos alapvető igényeink (az autonómiára, ésszerű határokra, spontaenitásra, biztonságra stb. vonatkozóak) nem teljesülnek. Emiatt olyan, megingathatatlan hiedelmeink alakulnak ki, amelyek felnőtt korunkban is befolyásolják viselkedésünket, főként a kapcsolatainkban, főként szenvedést okozva. Ezeket a megingathatatlan hiedelmeket nevezzük maladaptív sémáknak, van egy csomóféle. A sémák a saját fennmaradásukért küzdenek, a tényeknek ügyesen ellenállnak. Mondok egy példát, gyerekkorban sokat megvertek, Bizalmatlanság-abúzus sémám alakul ki, akkor felnőttkoromban azt fogom hinni, hogy a kapcsolatokban a Fontos Másik úgyis veszélyes és bántani fog. Ez a séma úgy maradhat fenn, ha sose kötök hosszabb kapcsolatot, lelépek, mielőtt még bántana (és egyedül öregszem meg két macskával, akiket gyűlölök), vagy agresszív, alkoholista férjet és szeretőt választok, akik majd felváltva jól megruháznak, elősegítve sémám fennmaradását. Kicsit sematikus példa (sematikus, éérted :)), de alapvetően valami ilyesmire kell gondolni.

A sématerápia célja a sémák azonosítása, majd pedig a velük való munka. Míg a téves hiedelmeket a kognitív viselkedésterápiában “csak” józan logikával próbáljuk korrigálni, a sématerápia ennél tovább megy: élményalapú technikákkal és viselkedésalapú változtatással is foglalkozik. Az élményalapú technikák például gyermekkori helyzetek imaginációját jelentik, ezáltal az élmény érzelmi töltetével is lehet dolgozni, Young szerint ez elengedhetetlen a változáshoz, és valóban egy jelentős pluszt ad a terápiához. A sématerápia kifejezetten borderline betegekre kidolgozott része a sémamódokkal való munka, ahol az ember (esetünkben a páciens) különféle énállapotainak felismerését, ezek integrációját segítik elő, ez is klassz.

A könyv tudja mindazt, amit egy pszichoterápiás könyvtől várok: érthető, amennyire lehetséges, tudományosan megalapozott, a saját módszerével kapcsolatos kutatásokat idézi. A terápia során alkalmazandó technikák leírása gyakorlatias, életközeli, esetismertetésekkel és magyarázatokkal. Külön fejezetet szentel a terápiás kapcsolatnak, a sématerápia során ugyanis a páciens sémái különféle konstellációkban aktiválhatják a terapeuta sémáit (mert itt a terapeuta is esendő ember, akinek még sémái is lehetnek, ezért külön plusz pont), ami mindenfajta buktatókhoz vezethet. Esetismertetésekkel. A borderline és a nárcisztikus szeméyiségzavar 1-1 külön fejezetet kap, végtére is ők voltak az eredeti célpontok. A saját tapasztalatom az, hogy még ha az ember nem is akar soha az életében sématerapeuta lenni, a sémamódokról és a borderline-ról szóló fejezet rengeteget segít a borderline megértésében, minden pszichiáter rezidensnek el kellene olvasni, sokkal könnyebb utána viszonyulni az ilyen páciensekhez.

Összességében egy korrekt terápiás módszerről szóló, korrekt kis könyv. Elmélet, gyakorlat, szilárd tudományos alapok, életszerű klinikai példák. Mi kell még. Én azt mondanám, van ugyan benne pár idegen szó, különösen az első két fejezetben, de talán belefér az, hogy érdeklődő laikusok is haszonnal forgathatják.

Perczel Forintos Dóra, Mórotz Kenéz (szerk): Kognitív viselkedésterápia

Ez meg itt a másik klasszikus, amit már olvastam előző kiadásban, és amiről keveset változott a véleményem (de mivel az a szabály, hogy mindenről annyiszor írok, ahányszor elolvasom, így fogok most is.) Ez még mindig egy jó könyv. Most gondolhatnánk persze azt, hogy elfogult vagyok mondjuk a módszerrel szemben (mert abban képződtem) és azért tetszik, de nem ez az igazság, én nem vagyok egy módszernáci és kifejezetten rajongtam a Tényi analitikuskönyvéért meg a Yalom összesért, nekem nem azért tetszik ez a könyv, mert kognitív, hanem mert ez egy jól megírt, korrekt kis  könyv. Arról szól, ami a címe, értelmes, gyakorlatias, használható.

A kognitív és a viselkedésterápia története, elméleti alapok, gyakorlati megfontolások, esetismertetések. Lehet, hogy kicsit sok esetismertetés van benne, de igazából ezek élővé és érthetőbbé teszik az elméletet. Kognitív viselkedésterápia egyes kórképekben és speciális esetekben, úgy is, mint pánik, fóbiák, depresszió, kényszer, evészavarok, szexuális zavar, pszichózis, gyerekek. Emlékeim szerint az előző kiadásban még nem szerepelt a személyiségzavarok sématerápiája, itt már az is van, remek. Emlékeim szerint a pszichózis kognitív viselkedésteráiája is valahogy rövidebb vagy kevésbé részletes volt talán? Most elég jó, hatékonyságvizsgálatokkal, mindennel. Ez egy átfogó, használható, papíralapú könyvhöz képest egészen naprakész könyv. Tudnék kötekedni, hogy hol marad a metakognitív terápia, a mindfullness, meg hogy az idegtudományi rész lehetne kissé hosszabb, naprakészebb, konkrétabb és tényszerűbb, de nincs kedvem szidni ezt a könyvet, műfajában (mármint magyar nyelvű pszichoterápiás tankönyvek) így is meglepően jónak tartom.

Mórocz K., Perczel Forintos D.: Kognitív viselkedésterápia


Ez egy remek könyv a kognitív viselkedésterápiáról, meglepően jól öszeszedett és értelmes. Az első fejezetekben kapunk némi ízelítőt a két módszer történetéből (illetve, hogyan lett belőlük egy módszer), valamint a két módszer elméleti alapjairól. Hogyan kell viselkedésterápiát csinálni, kiknek jó ez, mire való, miért így. Mi a kognitív terápia elméleti alapja, és hogyan kell a gyakorlatba átültetni mindezt. Épp annyi elmélettel és gyakorlati megfontolással, és közbeszúrt esetismertetéssel, amennyi kell.

A második részben azokról a kórképekről van egy-egy fejezet, amelyekben a leggyakrabban alkalmazzák a kognitív viselkedésterápiát: depresszió, szorongás, szociális fóbia, pánik, szexuális zavarok. Itt részletesen, egy vagy több eset kapcsán tárgyaljuk, hogy az adott kórképben (már amennyiben a szociális fóbia például kórkép, de nem jut eszembe jobb szó) milyen speciális módszereket tud a kognitív viselkedésterápia, egyéni megfontolások, gyakorlati alkalmazás.

Általában az a problémám előítéletem a pszichoterápiás könyvekkel, hogy az európai könyvek messze túlságosan elméleti síkon mozognak, sokat foglalkoznak a módszer mögött álló filozófiai gyökerekkel, emberképpel, miegymással, és szeretnek halandó számára nehezen követhetően fogalmazni, míg az amerikai könyvek borzalmasan leegyszerűsítőek, olyanok, mint egy szakácskönyv vagy barkács-hobbi-szakkönyv, ezt illeszd ide, ezt oda, aztán kész, az emberi lélek meg azért csak cizelláltabb az összerakható ikea-bútornál. Ez a mostani könyv viszont meglepően jól ötvözi a gyakorlatiasságot az elméleti háttérrel. Egyébként hiteles is, a két szerző a két nagy magyar kognitív viselkedésterapeuta. És ritkán mondok ilyet, de kivételesen az a véleményem, hogy mind szakemberek, mind a téma iránt érdeklődő laikusok haszonnal forgathatják.

Propedeutika III. (Vikote könyvek)

Ebből vizsgáztam, úgyhogy elolvastam. Kezdő pszichoterapeutáknak írott könyv, senkit ne tévesszen meg a hármas szám, először a 3-at tanuljuk, aztán a 2-t, aztán az 1-et. Az a baj, hogy én az egy szerzős könyveket szeretem, ebbe pedig minden fejezetet más írt, nagyon különböző stílusban és érthetőségi szinten, és ez engem zavar. Ettől eltekintve nem rossz, a csoportokról szóló rész meg meglepően jó.