Umberto Eco: Baudolino

A Baudolino-t az L. adja kölcsön nyaraláshoz, azzal, hogy ez egy nagyon klassz könyv és biztosan szeretni fogom. Tényleg jó is, és szeretem is, habár hozzá kell tennem, hogy szerintem férfiak jobban szeretik ezt a könyvet, mint nők. Jó, ne legyek előítéletes. Tehát a könyvben jobbára férfiak szerepelnek, a főszereplő, a haverjai, útitársai, a cselekmény szálát továbbgördítő karakterek mind férfiak, a nők csupán feledhető mellékszereplők, bár érdekesek lehetnek, de igazán nem ismerjük meg őket, csak épp annyira, amennyire a férfiakra aktuálisan hatással vannak. Nincs női szereplő, akivel az ember azonosulhatna. Ez nem jelenti azt, hogy ez baj lenne, vagy levonna a könyv értékéből, hanem azt jelenti, hogy mindvégig egy kicsit kívülállónak éreztem magam a politikai intrikák, férfias játékok, csaták, keresztes háborúk, bajtársias kalandok és egyéb hősködés közepette.

A főszereplő Baudolino lovag, aki a 11. században él, és Konstantinápoly ostromának napjaiban elkezdi mesélni az életét a császár történetírójának, akinek eközben cserébe segít elbújni az ostromlók elől. Baudolino falusi szegény gyerek, de Rőtszakállú Frigyes örökbe fogadta és saját fiaként nevelte. Ezért többnyire a császár udvarában lógott, politikai ügyekbe keveredve, Párizsban járt egyetemre, illetve hadjárataira kísérte el a császárt.

Baudolino élete kalandos, de ez nem minden, mert ő maga meg nagyotmondó, és mindig túloz, ami olykor szimpla szélhámoskodás, máskor meg már a fantasy határát súrolja. Egyik projektje ugyanis az, hogy meg kellene keresni János pap országát. Ez egy legenda, hogy Ázsiában létezik egy keresztény ország, ami virágzik, béke van, boldogság, és egy bizonyos János pap uralkodik benne. Rőtszakállú Frigyesnek jót tenne politikailag, ha összebarátkozhatna János pappal, úgyhogy Baudolino meg néhány részeges és/vagy költő haverja expedícióra indul. Ezalatt mindenféle kalandokba keverednek, néha majdnem meghalnak, ellenséges népekkel csatáznak, és természetesen mindenféle furcsa bőrszínű, furcsán beszélő népekkel találkoznak, de háromlábúakkal meg kétfejűekkel is simán, meg sosemlátott csodaállatokkal, meg egy mindent elsordó kőfolyóval, ami csak szombatonként áll meg. Ezalatt kalandos módon ereklyéket is zsákmányolnak, Indiana Jones sápadna az irigységtől.

Történelemből csapnivaló vagyok, de Eco-t ismerve gondolom, minden maximálisan korhű, és a megnevezett történelmi események a valóságban is így voltak, csak esetleg a valóságban nem egy ravasz lovag levélhamisítgatásai álltak a háttérben. Akik szeretik a történelmi regényeket, biztosan ezt is szeretni fogják. Én leginkább kalandregénynek olvastam, és annak klassz volt.