Susan Orlean: My kind of place

Mint megtudtam, a műfaj, amelyben Susan Orlean ír, az a literary nonfiction. Nem tudom, van-e ennek magyar megfelelője, ha valaki tudja, írja meg kommentben. Szépirodalmi igényességgel megírt ismeretterjesztő- vagy riportkönyv, nagyjából ezt jelenti. A My kind of place esetében még felmerül az útleírás, mint műfaj is, de úgy istenigazából nem is útleírások ezek, hanem helyekkel, utazással kapcsolatos valós történetek, riportok.

my-kind-of-place-lgSusan kiváló riporter és riportkönyv-írásban örök példaképem, elmegy egy helyre vagy egy eseményre, ahol pont annyira ássa bele magát a háttéranyagba, amennyire kell, ebből annyit oszt meg velünk, ami nem unalmas, hanem feldobja és kontextusba helyezi az adott történetet, kiváló megfigyelő, mindenféle emberekkel leáll csevegni, ezekből remek lényeglátással kiválogatja, mi az érdekes, emellett jól ír és szeretem a humorát, mert okos, intelligens, néhol szarkasztikus. Ja igen, még azt is szeretem, amennyire kívülálló versus szubjektív résztvevő az eseményekben, pont jól egyensúlyoz a kettő között.

A könyv kis történeteket tartalmaz, Susan elutazik valahova és arról mesél. Van, amikor a hely miatt utazik oda, és van, amikor egy-egy esemény, esetleg ott élő érdekes ember miatt, így vannak történetek, amik inkább útleírások, mások inkább riportok. A könyv első részében az USÁ-n belül játszódó történetek vannak, a második részében egyéb földrészeken. Pár példa, hogy érthetőbb legyen. Az USÁ-ban elutazik Springfieldbe a 2003-as Állatkitömő Világbajnokságra; a texasi Midland nevű városba, ami olajvidék és ahonnan George Bush származik; az alabamai Pratville-be egy gyerekszépségversenyre; a manhattani Martin Luther King középiskolába, ahol a diákönkormányzat elnöke egy érdekes csaj. A külföldi útjai is ugyanilyen változatos témájúak: egy kubai étterem; egy érdekes tulajjal és profillal rendelkező párizsi lemezbolt; a butáni buddhista kolostor és zarándokhely, ahol meddő nők meggyógyulnak, ha megáldja őket a szerzetes, de Bután önmagában is lenyűgöző hely; gyógyhatású radioaktív tó, Hévíz, Hungary*. Van, ahol több időt tölt és elmélyül a hely történetében és részleteiben, vagy a személy mindennapjaiban, és vannak rövid, kétoldalas pillanatfelvételek, ahol csak megragadja valaminek a hangulatát (Hévíz pl ilyen).

Az összesen 33 sztori közül óhatatlanul van, amelyik unalmas, vagy csak engem nem érdekel az adott téma (pl. a sport témájúakkal nem tud lekötni); van, amelyik határtalanul lenyűgöző helyről vagy személyről szól; és van, amelyik totál unalmas sztori lenne, de valamiért sikerült olyan klasszul megírni, hogy mégis izgalmas és jó olvasni. Összességében azt az hatást kelti a könyv, mint egy fényképalbum vagy diavetítés a Földről, amikor rácsodálkozol, hogy úristen, mennyire színes ez, mennyi különböző, furcsa ember és történet, mennyi különböző, érdekes helyszín keveréke.

Susan Orlean honlapja

*Mint szinte mindenki a világon, így Susan Orlean is magyar származású, anyukájával volt Hévízen. Amikor 2012 júliusban olvastam ezt a könyvet, akkor kicsit megdöbbentem, hogy milyen radioaktív tó, ez miről beszél? Én is voltam Hévízen, de sose hallottam ezt a hülyeséget. Aztán pár hét múlva olvasom az indexen, hogy tényleg van benne radonizotóp és a külföldieknek tényleg ezzel marketingelik a helyet.