Hárs László: Biri és Bori

biriesboriÁltalában elég elnéző vagyok gyermekkori kedvenceimmel, de a Biri és Bori tényleg csalódást okozott. Érdekes, mert a kedvenc könyvem volt tizenegy-tizenkét éves koromban, és úgy emlékeztem, hogy az a tanulság, hogy a félénk kislányokból (mint én) is lehet vagány csaj. És valóban részben ez a tanulság, azonban emellett még ez is, hogy a vagány csajok nem kellenek a fiúknak, hanem a lesütött szemű, védelemre szoruló leányok kellenek inkább. Tehát ha pasit akarsz, akkor inkább ne vagánykodjál túlzottan. Érdekes, hogy ez anno elkerülte a figyelmemet.

A történet alapötletét bevallottam az Istenhegyi székely leány c. Jókai-novella szolgáltatta, ahol is az apuka és egy db lánya a külvilág felé eljátszották, hogy valójában két lánya van. Erre azért volt szükség, mert a férfias, kemény nő meg tudja majd védeni a várat, de nem fog tudni férjet szerezni, míg a szende cukiság pont elllenkezőleg. Épp Lóna és Szendile történetét olvassa a nagyvárosba szakadt vidéki fruska, Biri is, amikor a gonosz fiúcsapat beleköt a parkban. Birinek az az ötlete támad, hogy “lesz” egy vagány ikernővére, Bori, aki majd szembeszáll a fiúkkal és megvédi a kis Birit is. Biri és Bori természetesen nem járnak együtt a parkba, mert utálják egymást, így felváltva mutatkoznak csak. Kissé sikerül a házbeli gondnokot, Bircsák nénit is megtéveszteni, így egy ideig ő is azt hiszi, hogy a lakók csak egy unokahúgot jelentettek be, holott kettő lakik ott.

Mindez a hetvenes években játszódik Budapesten, a főszereplők 14 évesek. A vagányság itt csőnadrág, tupírozott frizura, és “apafej”. A vagányság gyakran erőltetett, az emberek nem beszélnek így az életben, a szöveg humorosnak szánt fordulatain egyáltalán nem nevetek, bár be kell látnom, hogy nem én vagyok a célcsoport, és emlékszem, hogy kiskoromban sokadszorra is nagyon viccesnek találtam azt, hogy “vigyázz, mert feldobok egy pofont és alátartalak”. Leginkább a szöveg nem tetszett, rosszul megírtnak tűnt, tele felesleges poénkodással. Kár, mert az alapötlet jó, és maga a történet is elmenne. A mellékszereplők közül Bircsák néni, a mindig vánszorgó gondnok a legjobb, ő tényleg vicces néha.

Számomra ez mindig kérdés, hogy vajon jogos-e egyáltalán újraolvasva megítélni ezeket a könyveket, hiszen annak idején, amikor még én voltam a célcsoport, tényleg nagyon tetszett, izgalmas volt és vicces, és azt az üzenetet vettem le belőle, ami akkor nekem épp aktuális volt.

Advertisements