J. A. Liebermann, T. S. Stroup, D. O. Perkins (szerk): A szkizofrénia tankönyve

Ez meg egy egész jó könyv, no lám. Az elején idegesített, hogy többszerzős kézikönyv, vagyis minden fejezetet más írt és szerintem el sem olvasták egymásét, így van benne némi ismétlődés, meg minden fejezet kb. Bleulertől és Kraepelintől kezdi, elég lett volna egy bevezetőt írni, aztán kész. A könyv egyébként összefoglalja, amit a szkizofréniáról 2005-ben tudni lehet, vagyis genetika, neurobiológia, elméletek a betegség okáról, tünetek, kezelés, kísérőbetegségek. Neuropszichológia fejezet is van, ami szerintem kicsit elnagyolt, de mivel nekem ez a kedvenc témám, lehet, hogy nem vagyok objektív.

Szóval a különálló fejezetek elég jók, igaz, hogy még megközelítőleg sem állnak össze egységes tankönyvbe. De amikor ezen már túltettem magam, és rájöttem, hogy ebben a könyvben nincs metaplot, hanem minden fejezet egy önmagában is élvezhető epizód, akkor már tetszett. Nem úgy kell olvasni, ahogy én, hogy elkezdem az elejétől és elolvasom a végéig, hanem inkább szerintem arra szánták, hogy hm, kéne valamit olvasni a szkizofrénia gyógyszeres terápiájáról, vagy hm, vajon mi lehet az a foszfolipid-elmélet, és akkor felütöd a megfelelő fejezetnél, ahol húsz oldalban összefoglalják neked. Vannak persze rosszabbul megírt fejezetek meg jobbak, de viszonylag több a jobb. (Én egyébként máshogy szerkesztettem volna a könyvet, ugyanis sok biokémiával kezdődik, és a második felében térünk rá a klinikumra, szerintem fordítva kellett volna, mert így lehet, hogy az első három fejezet után a gyakorlatban dolgozó klinikusok elijednek és nem olvassák végig, ami nagy kár lenne.) Itt kell megjegyeznem, hogy ez egy szakkönyv, tehát semmiféle "a téma iránt érdeklődő laikusok is élvezettel forgathatják", kivéve persze, ha a téma iránt érdeklődő laikus már viszonylag széleskörű ismeretekkel rendelkezik az emberi agy anatómiáját és neurobiológiáját illetően.

Kicsit abszurd egyébként ilyeneket olvasni, hogy a szkizofrén betegek fibroblast-tenyészeteiben alacsonyabb a foszfatidilinozitol-szint, túlműködik a foszfolipáz C, ami az IP3/DAG sejten belüli információs folyamat fokozott aktivitására utal, meg hogy melyik neuropszichológiai teszt során fMRI-vel mely agyterületben találtak hipo- és hol hipermetabolizmust; és közben minden fejezet azzal végződik, hogy persze, ez még további kutatásokat igényel, és amúgy se tudjuk, hogy mit jelent. Hősies erőfeszítéseink ellenére ugyan rengeteg mindent tudunk a szkizofréniáról, kivéve azt, hogy 1. mi az, 2. mitől van, 3. mitől múlik el. De ez nem a könyvnek a hibája, hanem az életé, a könyvben szépen benne van az, amit már tudunk.