Haraszti L., Lux E., Popper P.: Magány és társ, Féltékenység és hűség

A Mesterkurzus, mint ez világossá vált számomra, egy valódi kurzus, ahol ezek az emberek előadnak, majd kiadják könyvben is. A sorozat jelen kötete leginkább a féltékenységről szól, és egy kongresszuson kaptam ajándékba, mert kitöltöttem valami tesztet.

Először Lux Elvira néni, hazánk első szexológusa fejtegei véleményét a párkapcsolatokról. Máshol is olvastam már tőle, hogy szerinte hülyeség a napjainkban divatos "járás", mert az volt a jó, amikor egy lánynak sok udvarlója volt, de egyikkel se szexelt, ezáltal ifjú évei alatt oda meg vissza kiismerte a férfiember minden fajtáját, így amikor házasodásra került a sor, már okosan tudott választani. Ehelyett a mai fiatalok túl korán elköteleződnek, egy-két emberrel lenyomják a tinédzserkorukat, aztán a végén meg néznek, hogy nincs semmi tapasztalatuk. Szexelni meg úgyse kell annyi idősen. Szerintem ez egy érdekes meglátás, mindenesetre elgondolkodtató.

Ezután Haraszti László ír a féltékenység történetéről, hogy melyik régebbi társadalomban mi volt a szerepe, ez viszonylag érdekes és újdonság is.

Végül pedig Popper, akit nem szeretek annyira, mert állandóan ismétli önmagát, ő is ír egy pár oldalt a témában, és nem emlékszem, miket, pedig nemrég olvastam. Az egész könyv kicsit olyan hangulatú, mintha odaszóltak volna ezeknek az embereknek, hogy figyi, Péterkém, írjál már jövő hétre ennyi meg ennyi karaktert a féltékenységről. Valószínűleg így is történt. Tulajdonképpen nem rossz könyv, csak éppen nem kifejezetten újszerű vagy gondolatébresztő vagy megrázó, rendkívül rövid idő alatt ki lehet olvasni, de ne várjunk katarzist.