Sophie Kinsella: Egy boltkóros naplója

Nos, igen. Képzeljünk ide igény szerint némi mentegetőzést, meg irodalomelméleti kitekintést, hogy a chick-lit az egy külön műfaj, ésatöbbi. A shopaholic-rajongásom úgy kezdődött, hogy megnéztük a filmet, ami nem volt egy nagy szám, de húgom addig mondogatta, hogy olvassam el a könyvet, mert a könyv az jó, majd amikor ez nem volt elég, a kezembe is adta, így végül elolvastam. Tökéletes limonádé, nagyon remek, azóta megvettem majdnem az összes folytatást. 

Rebecca Bloomwood Londonban él, és valami pénzügyi lapnak ír, emellett vásárlásfüggő. Minden lehetséges hitelkártyáját túllépte, de még mindig nem tud nemet mondani egy bármilyen márkásruha-leárazásra. A bonyodalom részben ebből ered, másrészt munkahelyi és párkapcsolati nehézségekből, de a történet viszonylag kis szerepet játszik a könyvben. Alapvetően arról van szó, hogy Rebecca próbál észnél lenni, emellett vicces helyzetekbe keveredik. Romantikus vígjáték.

Több dolog miatt szerettem ezt a könyvet. Egyrészt, Rebecca Bloomwood ugyan tényleg egy kissé zakkant, de messze nem olyan hülye, mint a világirodalom nagy szinglialakjai Bridget Jones-szal az élen. Épp az a különös, hogy Rebecca egész értelmes, pénzügyi tanácsokat ad, amihez ráadásul ért is, emellett pedig, hát, vásárlásfüggő. Nagyon. Ami majdnem romba dönti az életét.

Egy csomó apróságban magamra ismerek, én egy látens vásárlásfüggő vagyok tudniillik, ugyanúgy képes vagyok szorongatni egy türkizkék táskát egy butik közepén, hogy "nekem ez kell", holott számtalan táskám van már otthon és a türkizkék egyik ruhámhoz se megy. Tényleg csak az a különbség, hogy nekem több az önkontrollom és végül visszarakom a polcra azt a táskát. Ami még durvább, hogy épp spóroltam, amikor elolvastam ezt a könyvet, és közben hirtelen feléledt bennem a sóvárgás, és mindig rohanni akartam vásárolni, és vettem is egy pár ruhát. Ilyen hatással volt rám. Szemben húgommal, aki amikor olvasta, azonnal borzasztó takarékos lett és még 5 forintot is megnézett, hogy mire adja ki. Érdekes.   

Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut!

Egyszer régen már olvastam a Terézanyut, pontosan öt és fél évvel ezelőtt, és akkor tetszett. Most titkon azért vettem elő, hogy tanulmányozzam, hátha írok szingliregényt, de őszintén szólva nem találtam rajta valami sok tanulmányoznivalót.
Lényeg, hogy Kéki Kata kirúgja a normális pasiját, mert regényhősnőnek szereti érezni magát, és abba a normális pasik kirúgása is beletartozik. (Teljesen érthető, miért tetszett nekem ez nagyon öt éve, amikor épp kirúgtam a normális pasimat.) Utána aztán állást keres, meg érdekesnél érdekesebb pasikkal ismerkedik, vicces helyzetekbe keveredve ezáltal.
A magyar Bridget Jones, egy az egyben, csak itt a szinglinő körgangos pesti bérházban lakik, alkoholisták a szomszédai, és villamossal utazik, ja, és nem fogyózik hálistennek. Néha tényleg vicces is, néha kicsit próbál mély lenni, néha sikerül. Őszintén szólva leginkább pontosan olyan ez a könyv, mint egy jól megírt szingliblog. Rövid bejegyzések időrendi sorrendben, pasizás, nyavajgás, szenvedés, önirónia. Nem rossz végülis, csak valahogy, nem tudom, mintha jobbra emlékeztem volna, biztos öregszem.

Film is készült, aminek kb. az égvilágon semmi köze a könyvhöz.
Van a könyvnek még weboldala is.