Patricia Evans: Szavakkal verve

evansFontos könyv a bántalmazó kapcsolatról és a szóbeli erőszakról. Nem szakmabelieknek, hanem laikusoknak íródott. Sajnos meg lehetett volna írni jobban is, néha rettentő “laikus”, máshol túlzottan szakmai nyelvezetű, a könyv első része valahogy nagyon elméleti és unalmas, több tíz oldal után kezd érdekessé válni, reméljük, a célcsoport nem hagyja abba az olvasást az elején.

A szóbeli bántalmazás azt jelenti, amikor a párkapcsolat egyik tagja – jellemzően a hatalmi pozícióban lévő tag, nyugati társadalmakban ez jellemzően a férfi – szekálja, kritizálja, cseszegeti a másikat. Megjegyzéseket tesz rá, leértékeli, lehülyézi, kigúnyolja. Azt gondolnánk, hogy phhh, ugyan már, szavakkal nem lehet kárt okozni, jó, most egy kis kritizálás, mit kell attól egyből sírni meg könyvet írni róla? Azt is gondolhatjuk, hogy az, hogy a párkapcsolatban a férfi hatalmi pozícióban van és nyugodtan alázhatja az asszonyt, az teljesen normális, több száz éve így van, asszony verve jó, kifejezett haladás, hogy ma már nem verjük, csak úgy szóban baszogatjuk. Ez nyilván világnézet kérdése. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy az évekig, minden nap elszenvedett cseszegetéstől a nők depressziósak lesznek meg szorongóak, ha gyerekkorban kezdjük, akkor személyiségzavarosak is. Ráadásul a szóbeli bántalmazás sok esetben az évek során súlyosbodik, míg végül valódi verés lesz belőle. Ezek tények.

Evans a szóbeli bántalmazás dinamikáját ismerteti, majd típusait sorolja fel, illetve az áldozat tipikus reakcióit. Az általa felvonultatott típusok: titkolózás, ellenkezés, leszólás, viccnek álcázott szóbeli erőszak, a beszélgetés akadályozása és mellébeszélés, vádaskodás és hibáztatás, ítélkezés és kritizálás, bagatellizálás, aláásás, fenyegetés, becsmérlés, elfelejtés, parancsolgatás, tagadás, bántalmazó dühkitörés. Ezek így felsorolva nem hangzanak túl durvának és talán túlzónak tűnik őket “szóbeli erőszaknak” nevezni, de végigolvasva a példákat, mégis egyből kirajzolódik előttünk a hatalommániás köcsög képe. A könyv legérdekesebb részei az esetismertetések és a példamondatok – jellegzetes szófordulatok szóbeli bántalmazóktól. Úristen, mennyire ismerősek, mennyire tipikusak. Túl érzékeny vagy! Mindent felfújsz! Kiforgatod a szavaimat! Azt hiszed, mindent tudsz! Csak akkor vagy boldog, ha nyavalyoghatsz! Fogd már be a szád! Kérdezett valaki? Mindig tiéd kell, hogy legyen az utolsó szó? Pontosan tudod, hogy értettem. Neked nem férj való, hanem állatidomár. Ez neked túl bonyolult, úgysem értenéd meg. Magadnak keresed a bajt. Te hülye vagy. Nem tudsz leszállni a témáról. Vidd ezt innen. Ezt nem veheted fel. Én sosem mondtam ilyet. Ezt csak kitalálod. Semmiségeken húzod fel magad. Nem tudom, ezt honnan szedted. Te megőrültél.

A szerző végig biztosítja a bántalmazott nőket arról, hogy érzéseik jogosak, ha úgy érzik, hogy bántották őket, akkor ne fogadják el azt, hogy bolhából csinálnak elefántot. Izgatottan várom a gyakorlati megoldásokat, ami az, hogy menjen az illető pszichoterápiára, de olyan szakemberhez, akinek van tapasztalata bántalmazó kapcsolatokban, mert hozzá nem értő szakemberből semmi jó nem fog kisülni. Ha még fiatal a kapcsolat, akkor még most meneküljön, amíg nem késő. Ha már régóta együtt élnek és nem akarnak vagy nincs lehetőség válni, akkor az a feladat, hogy amikor a férj rákezdi, akkor a nő magyarázkodás, alkudozás, bocsánatkérés és egyebek helyett azt mondja, hogy “ezt hagyd abba”, és ha nem hagyja abba az illető, akkor elmegy onnan, kimegy a másik szobába, elmegy egyet sétálni. Aha, köszi. A példákban szereplő férjek ezekben az esetekben meglepődtek, magukba néztek, és rájöttek, hogy hű, nem kéne így beszélnem. Lehet, hogy Amerikában ez működik, nade hogy a szittya magyar bántalmazó férjeket nem hatja meg az ilyesmi, abban biztos vagyok. Amíg sétálsz, majd kurvaanyázik magában, és amikor visszajöttél, folytatjuk. Ezt a meglátásomat arra alapozom, hogy pszichoterapeutaként sok bántalmazott nővel és történetükkel kerültem kapcsolatba, de ifjúkoromban én is mondtam fiúmnak, hogy hagyd abba és szálltam ki az autóból a kereszteződésnél, nem hatotta meg különösebben. Evans szerint ha leleplezzük a hatalmi játszmát, azzal nagy változásokat érhetünk el. Legyen igaza.

A könyv arra nagyon jó, hogy az ember ráébredjen, ha ilyen kapcsolatban él, és esetleg más szemmel nézze azt. Ha eddig elhitte, hogy ő egy hülye, aki bolhából csinál elefántot, most rá fog jönni, hogy az esete nem egyedi, hogy ezek a dumák, amiket a férjétől hall, általánosan elterjedt bántalmazósszövegek. A bántalmazott nők általában már rég elvesztették a valóságérzékelésüket, ez a könyv segíthet más fényben látni a dolgokat. Röviden kitér arra is, mi van, ha gyerekünkkel bánnak így, hogyan védjük meg, illetve mutassunk példát önvédelemre – ez hasznos rész, gyakorlatban is kivitelezhetőnek tűnik.

Evans végig férfiról és nőről ír, nyilván felmerülhet, hogy miért, hiszen nők is gyakran bántalmazzák szegény férjüket szóbelileg, Evans szerint az azért más, mert nem hatalmi pozícióból teszik. Amíg a nő tipikusan kevesebbet keres vagy otthon marad a gyerekkel és a férfi tartja el, valamint a férfi testileg is erősebb, addig a férfitól jövő szóbeli bántalmazás az igazi erőszak és csak kivételes esetekben a fordítottja. Ez logikus. Engem kicsit zavart még a szerző idealizmusa, szerinte az emberek közötti erőszakmentes kommunikáció a “normális”, ahol mindenki empatikusan meghallgatja a másik érzéseit és együttérezve, kölcsönösen támogatva hoznak döntéseket és mindenki mindenkivel szépen beszél. Ez nagyon szép, csaknem túl realisztikus elképzelés, persze, lehet, hogy én vagyok túl kiábrándult csupán.

Hasznos és érdekes könyv, és erős a gyanúm, hogy mindenki rá fog ismerni rosszabb esetben közeli, jobb esetben legalább egy-két távoli rokonára a leírásokban.

Itt egy hosszabb és részletesebb ismertető a könyvről.