Marilyn French: Nők

Ez egy nagyon jó regény.

Marilyn French 1977-ben írta, és az USÁ-ban, az ötvenes-hatvanas években játszódik. Középiskolás koromban olvastam a kilencvenes években egy magyar kisvárosban, és lenyűgöző, hogy mennyire nekem szólt, rólam szólt, és a saját gondolataimat és problémáimat fedeztem fel benne. A könyvet bulváros és nagyon ronda borítóval adták ki, plusz a romantikus regényt ígérő fülszöveg, emlékszem, hogy csak azért vettük meg anyukámmal valami könyvvásáron, mert nevetségesen le volt árazva, hátha jó. Sokkal később (nagyjából két hónappal ezelőtt) értesültem róla, hogy a feminista irodalom egyik fontos regényéről van szó, mi több, egyesek szerint a Nők (eredeti címe The women’s room) olyan a nőknek illetve a feminizmusnak, mint a Ne bántsátok a feketerigót! a feketék ügyének. Úgyhogy most újraolvastam. Még mindig jó.

Egy Mira nevű nőről szól, kislánykorától úgy negyvenöt éves koráig. Mira életén kívül megismerjük még rengeteg nő életét, akikkel Mira a regényben kapcsolatba kerül. Mivel Mira megfordul élete során békés amerikai kertvárosban és a Harvardon is, ezért barátnői és ismerősei is valamennyire változatos társadalmi rétegekből kerülnek ki és sokféle világnézetet vallanak. Közben zajlik az amerikai történelem, Kennedy-gyilkosság, vietnámi háború, diáklázadások – ezek számomra kissé túlreprezentáltak a könyvben, Mira és egyetemista társai rengeteget vitáznak politikáról, ezek a hosszadalmas viták inkább elnyújtják és vontatottá teszik a könyvet számomra, ha én szerkesztem kivágtam volna őket, ugyanakkor el tudom képzelni, hogy mások, főleg USA olvasók számára izgalmas viták ezek.

Nem akarom elmesélni a regényt, mert bár nincsenek benne kifejezetten spoilerezhető fordulatok, mégis emlékszem, milyen volt először olvasni, izgultam, hogy így vagy úgy alakuljon a történet, izguljatok. Ez úgysem könyvkritika-blog, úgyhogy inkább elmondom, mi volt az egyik dolog, amiben magamra ismertem: Mira introvertált, okos, sokat olvasó kislány, általános iskolában nincsenek nagyon barátai, talán részben ennek tudható be, hogy nem ismeri meg időben vagy pontosan a nők és férfiak közötti nagy játéknak a szabályait és egy csomószor naivan belefut abba a helyzetbe, amibe én is: Mira azt hiszi, hogy egyedülálló középiskolás, majd főiskolás lányként nyugodtan haverkodhat fiúkkal, lehetnek fiú barátai, mi több, elmehet sörözni, akár táncolni velük. Később esik le neki, hogy ilyen helyzetekben mind az adott fiúk, mind a kívülálló szemlélő azt gondolja, hogy Mira le akar feküdni azokkal a fiúkkal. És nem arról van szó, hogy Mira átgondolta és nem akar lefeküdni velük, hanem hogy eszébe sem jutott, hogy fiú-lány kapcsolatokban állandóan ezen kell gondolkodni. Leszámítva azt a kevés fiút, aki tényleg tetszett neki, a többieknél nem merült fel benne a szex mint lehetőség és mint problematika. Hát el nem tudom mondani, hány alkalommal történt meg velem, hogy megismerkedtem valami jófej fiúval, összehaverkodtam vele, aztán kiderült, hogy vagy ő, vagy mindenki más azt hiszi, hogy mi járunk vagy járni fogunk, és amikor világossá tettem, hogy ja, szerintem csak jó fej ez a fiú és azt hittem, összebarátkoztam vele, akkor kiderült, hogy én őt “megszívattam”. Így aztán, mivel továbbra is szeretek fiúkkal haverkodni (csomó jó fej, érdekes van köztük, most mit csináljak), általában egy ponton elő kellett vennem ezt a témát és lefektetni a szabályokat többé vagy kevésbé kínos beszélgetés keretében. Amikor elmulasztottam, mert mondjuk azt képzeltem, hogy ha már férjnél vagyok és elviszem a hozzám beosztott, nálam fiatalabb, jó fej rezidens orvos fiút magammal kétnapos kongresszusra, az “ér”, olyankor többnyire kiderült, hogy az sem ér, mert mindenki tudja a munkahelyen, hogy együtt hálunk. Pontosan ezért aztán, ugyanúgy, ahogy Mira is, a többiekkel kapcsolatban is naiv vagyok és hajlamos vagyok elhinni például kollégákról, hogy csak sokat röhögnek együtt, esetleg beszélgetnek, és nyilván nem igaz a pletyka, hogy dugnak is, aztán leesik az állam, amikor igaz. A feminista vonallal is tudok persze azonosulni, mivel olyan családban nőttem fel, ahol meglehetősen patriarchális viszonyok uralkodtak, azaz a férj megmondhatta a feleségnek, hogy elmehet-e délután valahova a barátnőivel vagy nem. Nevetséges.

Marilyn French tehát meglehetősen sötét és nyomasztó képet fest a női sorsokról, és elég keményen nyilatkozik a férfiakról. Tegyük hozzá, hogy az ötvenes években még fogamzásgátló tabletta sem volt, ami (vagyis a hiánya) jóval kiszolgáltatottabbá tette a nőket. French pár évvel ezelőtt azt nyilatkozta, nagyon örül, hogy ma már nem ezt a nyomasztó és pesszimista könyvet kellene megírnia, hiszen a regényben foglaltakhoz képest jóval egyenrangúbbak és szabadabbak a nők. Bizonyos szinten ez valóban így van, szedhetsz tablettát, van eldobható pelenka, ugyanakkor a sok-sok apróság, amivel a kapcsolaton belül tönkreteszik a nőket a férfiak (tudom, egyes nőket egyes férfiak, nem mindenki mindenkit), szerintem nagyon sokat nem változott az évtizedek során.

Kerestem más magyar nyelvű könyvismertetőt a neten, de nem találtam. Senki se olvasta?