Fehér Klára: A földrengések szigete

foldrengesekIfjúsági scifi-kalandregény az ötvenes évekből, ennek megfelelően bájos és elavult. Fehér Klára 1957-ben írta a könyvet, ami 2057-ben játszódik. A boldog jövőben egyáltalán nincs háború, nincsenek országhatárok, az időjárást kontrollálni tudjuk, minden ingyen van és minden lemosható műanyagból van. Általában almazöld lemosható műanyagból. A társadalmi berendezkedés kommunista utópiára emlékeztet, amennyiben, mint már említettem, szinte minden ingyen van, csak a luxuscikkekért kell fizetni – például, ha valaki a házához nem egy, hanem két úszómedencét szeretne. A technikai vívmányok persze így több mint hatvan év távlatából kissé nevetségesek, bár az eternométer – az okos karóra, amivel lehet telefonálni, fotózni, zenét hallgatni és tévét nézni – elég pontos jóslásnak bizonyult.

Egyetlen dolgot nem sikerült az emberiségnek az ellenőrzése alá vonni, ezek pedig a földrengések. Hősünk, Bencze András geológus expedíciót indít egy kis, lakatlan szigetre, ahol extrém gyakoriak a földrengések. A sziget sajnos abban a zónában fekszik, ahol nem kontrollált az időjárás, így itt extrém időjárási viszonyok uralkodnak, az expedíció támogatását pedig egy ügyetlen, khm, malőr miatt megvonja az akadémia. Ezért Bencze András felkészült tudósok helyett egy végzős hallgatót, egy százéves professzor bácsit és három kiscsajt kényszerül magával vinni. Elképesztően felkészületlenek mindannyian, ezt ifjúkoromban viccesnek találtam, most inkább idegesített. A történetbe belekeveredik továbbá Bencze András tizennégy éves kisöccse is, kalandvágyó kis barátaival.

Nem könnyű felnőtt fejjel megítélni az ember anno kedvenc ifjúsái regényeit, és nem is akarom. Tizenegy-két éves koromban imádtam és szanaszét olvastam ezt a könyvet, egyáltalán nem izgatott, hogy  a”tudományos” része inkább blabla, az expedíció szánalmas, Bencze professzor és Eszter szerelmi szála kész röhej, és direkt tetszett az almazöld, lemosható műanyag. Így 35 évesen újraolvasva már nem izgultam magam halálra, de nem okozott fájdalmat, a vicces részeken néha nevettem, és odaadnám a gyerekemnek. Azért olvastam újra, mert Vaslédinél szóba jött, és hát igen, lássuk be, bár a csajok a maguk módján néha még ügyesek is, azért ez valóban nem feminista irodalom.

“Hű, mi ez a reccsenés? És végig égnek a piros lámpák az ellenőrző táblán. Persze, nem figyelt… egy kiló só helyett egy mázsát tett a főzelékbe. Ha ebből nem lesz fegyelmi! Ki fogja megenni azt a rengeteg kelkáposztát? – Lenyomta a Technikai Központ gombját.
– Itt Kovács Eszter élelmezéstechnikus. Selejtet csináltam a kelkáposztából, elsóztam…igen szíveskedjék a Bérelszámolóba leszólni. Megtérítem a kárt. 
– Most elnézzük a hibát, máskor vigyázzon. A kelkáposztát tessék átküldeni a műanyagüzem hármas részlegéhez, csináljanak belőle férfizoknit.” 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s