China Miéville: Konzulváros

Nagyon szerettem a Konzulvárost, klasszikus scifi, nyelvészeti, filozófiai, esetleg társadalmi kérdésekkel, pont megfelelő mértékben izgalmas, nyomasztó és megrázó történettel, meglepő ötletekkel és érdekes szereplőkkel. Miéville magához (mondjuk a Perdido street stationhöz) képest sokkal kevésbé barokkos, ehelyett jóval tisztább és lényegretörőbb és ezt is szerettem.

konzulvarosA történetet egy csaj, Avice Benner Cho meséli E/1-ben, részben a múltat, visszaemlékezéseit, gyerekkorát, részben a jelent, amikor épp kritikus események zajlanak. Avice a Konzulvárosban nőtt fel, ez pedig nem más, mint egy határvidéki bolygó, ahol az emberek kis légbuborékjukban éldegélnek a bolygót eredetileg benépesítő idegen faj városának kellős közepén. A könyv első nagyjából ötven oldala Avice néhány kislánykori élménye meg a város leírása, semmiben sem különbözik bármilyen tucatscifitől, unom is, de aztán. Megtudjuk, hogy az itt lakó idegen faj, a Gazdák egy nagyon különleges Nyelven beszélnek, ami nem csak szavaiban és nyelvtanában, hanem egész felépítésében és funkciójában is különbözik minden ismert nyelvtől. Hogy pontosan miben különbözik, azt talán nem árulnám el, nagyon jó fokozatosan rájönni, Miéville pont megfelelő dózisban adagolja az információt ahhoz, hogy először semmit se értsünk, aztán kezdjük sejteni, aztán egyre inkább megértjük mélységében is a különbség mibenlétét és következményeit. A Gazdákkal csak a Konzulok tudnak kommunikálni, akik ugyan emberek, de bizonyos szempontból ők is egészen különlegesek.

Konzulváros az ismert univerzum szélén van, lakói nem szoktak elutazni innen, és kintről is ritkán érkezik tárgyakat és híreket szállító űrhajó. Avicéról azonban kiderül, hogy van tehetsége az immerüléshez, vagyis ahhoz, hogy hajókat tudjon navigálni az immerben. Míg a normál tér és idő, ami változékony és amiben élünk, az a manchmal, addig az immer az univerzum állandó és változatlan… része? tere? dimenziója? az a valami, amiben az űrutazás zajlik. Az emberek többségénél nagyon súlyos tengeribetegséghez hasonló tünetekkel jár az immerben való utazás. Avice kivétel, ép és tünetmentes marad az immerben is, ezért navigátor lesz, elhagyja Konzulvárost és bejárja az ismert űr kikötőit. De a valódi cselekmény azután bontakozik ki, amikor Avice visszatér Konzulvárosba. Nem sokkal később egy új Konzul is érkezik, akinek az érkezése felborítja az addigi rendet. És akkor enyhén fogalmaztam. Mondjuk az apokalipszis talán jobban fedi a valóságot.

Az apokaliptikus események oka talán leginkább baleset, és szorosan kapcsolódik a Gazdák Nyelvéhez, a Nyelv különlegességéhez. A Nyelv mássága pedig sokkal több, árnyaltabb és izgalmasabb annál, mint hogy nem tudnak hazudni – a hazugságra való képtelenségük csak egy tünete a Nyelv és az elméjük nem szokványos kapcsolatának. Valahol olvastam, hogy lassú a könyv és pont a kríziskor lassul be, nekem kifejezetten tetszett, hogy nem zombifilmekhez hasonlóan egyik napról a másikra máris világvége van és mindenki egyből lövöldözni kezd, hanem napok, hetek telnek el, esetleg felesleges vagy mindennapi tevékenységekkel és közben azért tudjuk, hogy zajlik a dráma, de persze nem tudjuk, mindez hová vezet. Ezek a napok-hetek nem annyira kalandosak, mint inkább megrázóak és elszomorítóak. Aztán, ahogy Avice egyre inkább a történések középpontjába kerül, úgy az események is felpörögnek.

Bár vannak harcok is, a Konzulváros távolról sem akció-scifi, inkább gondolkodós, filozofikus könyv, és nem árt szeretni hozzá a kognitív nyelvészetet, amelynek mindig is távoli, de elkötelezett rajongója voltam.  A város klassz helyszín, nyomasztó, élő épületekkel, ugyanakkor igazából csak háttér az alapkonfliktushoz, ahogy néha maguk a szereplők is. Szerettem.

Mások ezt gondolták róla:

Könyvesblog

Endless

Advertisements

One thought on “China Miéville: Konzulváros

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s