Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány

Ez állítólag egy nagyon jó könyv, számtalan díjat is kapott, én utáltam. Igen, érdekes volt és jó ötletekkel teli, ugyanakkor annyira idegesített, hogy nagyon gyorsan, pár nap alatt kiolvastam, csak, hogy legyen már vége.

felhúzhatós lányA felhúzhatós lány egy Thaiföldön játszódó disztópia. A jövőben már túl vagyunk az olajválságon, az energiát bioenergiából meg mechanikus energiából nyerik és tárolják (hatalmas, elefántszerű állatok forgatják az erőművet, és a termelt energiát rugókban tárolják el, ilyesmi). A fő probléma az élelmiszerhiány, ami nagyrészt az élelmiszernövények emberre is ártalmas, folyamatos mutálódásának köszönhető (ha megeszed a hólyagüszöggel fertőzött banánt, akkor te is elkapod a hólyagüszögöt, vért köpsz, meghalsz). Az élelmiszerpiacot multicégek, a Kalóriatársaságok tartják a kezükben, ők genetikusaikkal próbálnak lépést tartani és új, ellenállóbb növényeket kifejleszteni. Thaiföld legalábbis részben azért politikai nagyhatalom, mert tiszta génekkel rendelkező, titkos magraktára van, és a fehéringesek néven emlegetett nemzeti gárda nagyon szigorúan és kíméletlenül kordában tartja a génmanipulációt, a génszennyezett területeket felégetik.

A főszereplő férfi, Anderson egy lendrugókkal foglalkozó lepusztult gyárat vezet Thaiföldön, de valójában ügynök, és az a célja, hogy megbízóinak megtalálja Thaiföld titkos magbankját. Van egy beosztottja, egy öreg kínai menekült, aki leginkább a saját, főként anyagi boldogulását keresi akármilyen korrupt csalás révén is érhető el az; és egy ponton belép a történetbe maga Emiko, a “felhúzhatós lány”, aki egy génmanipulált teremtés, szolgálatra fejlesztették ki a japánok, darabos mozgása miatt hívják őt és társait “felhúzhatós”-nak. Thaiföldön illegális az ilyesmi, de Emiko-t japán gazdája egyszerűen itthagyta, így különféle perverzek játékszereként éldegél egy kuplerájban, napi megaláztatásoknak kitéve. A thai politika és korrupció összefonódott rétegeibe pedig a hű fehéringes Tyájdi százados története révén tekintünk bele.

Ez mind nagyon érdekes. A disztópia jól ki van találva, mai életünkből simán levezethető, hogy pár száz év múlva ez lesz. Akkor meg mi a probléma? Engem részben a szájbarágós, erőltetett nyomasztás zavart. Nem arra gondolok, hogy túl nyomasztó volt a könyv vagy a környezet, ennél sokkal többet is el bírok viselni, szeretem a sötét antiutópiákat korrupcióval, robotokkal, szakadó esővel, de kortárs magyar irodalmat is olvastam már, sokat bírok. Ennél azonban jóval árnyaltabb nyomasztáshoz vagyok szokva. Az elején még úgy érdekes és hangulatteremtő minden oldalon a rothadt szennyvíz, a hólyagüszög miatt vért köpő, elüszögösödött tüdejű rokonok, a különféle perverz módokon megalázott lány, de erre úgy öt oldal után immúnissá válok és már csak idegesít. Jól van bazmeg, felfogtam, hogy szörnyű életetek van, lépjünk tovább, nem kell mégegyszer ötszázhatvanadjára is leírni, hogyan pusztít a cibiszkózis és a génhekkelt zsizsik. Bosszantó, önismétlő, már nem teremt hangulatot, nem továbbszínez, csak sulykol. Én ennél kevesebből is értek.

Továbbá nem szerettem a szereplőket. Nehéz elmagyarázni, mert ez se lenne baj, unszimpatikus főszereplőkkel is lehet klassz regényeket írni, itt azonban valahogy igényelte volna a cselekmény, hogy a szereplőknek az ember drukkoljon, vagy ha antihősök, akkor legalább drukkoljon annak, hogy elbukjanak. Hogy érdekeljen, Tyájdi századost legyűri-e a korrupció, Emiko megmenekül-e megalázó helyzetéből, Anderson megtalálja-e a magbankot vagy lelövik, a csaló öreg kínai pénzhez jut-e vagy csúnyán megpusztul. Semennyire sem érdekel, tőlem aztán az egész banda felfordulhat ott, ahol van. Vagy győzhetnek is, nekem mindegy. Nem tudom megmondani, Bacigalupi milyen írói eszközökkel érte el nálam a fenti hatást, de tény, hogy sikerült.

Apróság, mégis rettentően idegesített az egzotikus hangulatkeltés céljából használt thai nevek és szavak fonetikus átirata. Egy hozzáértő már elmagyarázta nekem azóta, hogy helyesírásilag ez így helyes, but still. Olyan, mintha magyar szövegben angol szavak esetén az lenne odaírva, hogy letette az ájfónját meg a nótbúkját az íróasztalra a bedzse mellé. Értem, helyesírás, az én hibám, de nekem felállt tőle a szőr a hátamon, amikor kiderül, hogy a szomdét tyáophrajá a nyitottság politikáját támogatja.

Lehetett volna ez egy jó könyv is, az ötletek jók voltak, csak ahhoz jobban kellett volna megírni. Én kérek elnézést.

A korrekt tájékoztatás jegyében linkelek két éltető kritikát is: az sfmag-on és az endless-en is szeretik.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s