Karterud S., Monsen J. T. (szerk): Szelfpszichológia a Kohut utáni fejlődés

A szelfpszichológia azon, a pszichológiában nem ritka dolgok egyike, amely igazából nagyon klassz, értelmes, életközeli és hasznos meglátásokat (is) tartalmaz, amelyeket kihívás megtalálni a nehéz, túlbonyolított és erőltetetten teoretikus szövegeikben. Tisztelet a kivételnek. Ez a könyv nem a kivétel, hanem igazi hardcore elméleti tanulmányok gyűjteménye. Sajnos tankönyvként, vizsgára tanuláshoz kellett olvasnom, amire egészen alkalmatlan. Akkor olvassuk inkább, ha már tisztában vagyunk az alapfogalmakkal és gondolatébresztő tanulmányokat szeretnénk olvasgatni már létező pszichológiai műveltségünk mélyítése és elménk pallérozása végett.

szelfpszichologiaA szelfpszichológia alapjait Kohut fektette le, kiváló meglátásokkal főként a nárcizmust illetően, révén maga is az volt (mindegyik nagy iskolaalapító nyilván nárcisztikus, de Kohut nem is nagyon titkolta). Kohut nagy újítása a klasszikus analízishez képest egyrészt a nárcizmus fogalmának újradefiniálása volt, amely szerint bizonyos típusú és mértékű nárcizmus nem betegség, hanem teljesen normális. Ha a normális nárcisztikus igények gyerekkorban elhanyagolódnak, akkor az ember azokat felnőttkorban tovább keresi, esetleg kóros mértékben vagy módon, amely már vezethet patológiákhoz. Utolsó könyvében bevezeti a tripoláris szelf fogalmát is, amely szerint a szelf (a szelfre sosem találtak megfelelő magyar kifejezést, az Én-ünknek meg önérzékelésnek is szokták fordítani, egyik se túl jó) három pólusú rendszer: létezik a grandiózus, az ikerkereső és az ideálkereső szelf. Ez mind a három a nárcizmusnak egy-egy formája, a grandiózus, amikor azt akarjuk, hogy klasszak legyünk és imádjanak, az ikerkereső, amikor arra vágyunk, hogy találjunk olyanokat, akik ugyanolyanok, mint mi (“jé, neked is ez a kedvenc Hitchcock-filmed?”), az ideálkereső pedig az az igény, hogy találjunk példaképeket vagy eszméket vagy jó ügyeket vagy valamit, amiben lehet hinni / követni / rajongani. Hogy ezek kinél mennyire dominálnak, az meghatározhatja, hogyan működik a kapcsolataiban. Kohut szerint a pszichoterápia is kapcsolat, a klasszikus felállást, amiben a terapeuta racionális kívülállással és rezzenéstelen arccal jegyzetel, majd megmondja a tutit, ő elutasítja, az empátiára és a terápiás kapcsolatra helyezi a hangsúlyt. Ezt sokan félreértették, és “szeretet-terápiának” csúfolták, pedig Kohut az empátiánál csak arra gondolt, hogy a terapeuta próbálja meg elképzelni, mit gondolhat, mit érezhet most a páciens, tehát beleérzőképességre, nem babusgatásra gondolt. Erről, azaz Kohutról és újításairól szól a könyv első fejezete, nagyon érthetően és követhetően.

A következőkben megtudjuk, hogy Kohut halála után a szelfpszichológia több irányzattá alakult, és mindegyikről szól egy-egy fejezet. Ezek A fejlődéslélektan és szelfpszichológia, ami Sternről szól, Sternt pedig különösen szeretjük még eredetiben is olvasni, sajnálatosan itt elég bénán foglalja össze a fejezet szerzője. A szelfpszichológia és a modern affektuselmélet hasonlóképpen nehezen emészthető. Tomkins, Lichtenberg, Basch érzelem- és motivációelméleteivel ismerkedhetünk meg itt, Lichtenbergről aztán egy külön fejezet is szól.  A harmadik irányzatféleség az alanyköziség elmélete, amelyet a ma is élő Stolorow és Atwood dolgoztak ki és amelyben a szelfpszichológia találkozik a fenomenológiával. A tudat, a szubjektivitás fogalmait emelik be a szelfpszichológiába Husserl, Heidegger, Sartre alapján, és aztán gyakorlati, terápiás szempontokat is levezetnek. Külön kitérnek a borderline zavarra, amely az alanyközi elméletből jól megérthető.

A könyv további részében még kapunk egy fejezetet arról, hogy a több irányzattá alakulás után akkor most mi is történt az eredeti szelfpszichológia-elmélettel, mi hasznosítható belőle, kik és hogyan kritizálták; a szelfpszichológia és a hermeneutika viszonyáról; illetve egy részletes tanulmányt az étkezési zavarok szelfpszichológiai értelmezéséről és ezek terápiás vonatkozásairól.

Mondom, egy érdekes könyv, nekem kicsit sok volt és nehéz, mivel nem ismertem még Kohut munkásságát sem, mindent ebből kellett megértenem, ez pedig még véletlenül sem tankönyv, inkább tanulmánykötet vagy esszégyűjtemény.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s