Olen Steinhauer: A turista

Ez egy viszonylag korrekt kémregény. Olen Steinhauerben az az érdekes, hogy eredetileg amerikai, Baltimore-ban született, de egy csomó helyen élt, köztük például 2003 óta Budapesten, meg más keleteurópai helyeken is. Állítólag azért, mert író, de szerintem kém.

A Turista CIA-s történet, főszereplője egy úgynevezett Turista, akik a CIA-nak olyan, terepen dolgozó ügynökei, akik feladatai közé gyilkosságok elkövetése is tartozik, természetesen kizárólag a nemzetbiztonság érdekében. Van (ex?)felesége is, meg gyereke. Mindenféle bonyolult összeesküvés, akció, szerelem, sok utazgatás Európa- és Amerikaszerte, gyilkosság, árulás, ésatöbbi. Kicsit emlékeztetett hangulatában a Bourne-filmekre, csak az emlékezetkieséses szál nélkül. És az volt még érdekes, hogy a főszereplő fickó, aki ugye elvileg vérprofi, azért egy csomószor ügyetlen volt, de olyanok, hogy valahol ottfelejtett dolgot meg benézett más dolgokat. Szokatlan volt, mert általában a kémtörténetek főszereplői tévedhetetlenek.

A wikipedia szerint George Clooney filmet fog belőle forgatni. Ja, mert ennek a könyvnek nincs köze A turista című filmhez, ez egy másik kémtörténet.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s