N. G. Hamilton: Tárgykapcsolatelmélet a gyakorlatban

Ó, ez a remek könyv. Kevés könyv idegesített ennyire az életben (komolyan, olvasás közban fennhangon beszéltem a könyvhöz, ilyeneket, hogy ‘bazmeg, te normális vagy??!‘), mindamellett a témához teljesen laikusként remekül megértettem belőle a tárgykapcsolatelmélet lényegét egyszer s mindenkorra. Hasznos volt. Eléggé “for dummies” ahhoz, hogy okosnak érezhessem magam, de elég megalapozatlan és egyben hagyományőrző ahhoz, hogy projekciós felületként használhassam, miközben észrevétlenül internalizálom a szemléletet a szelfembe.

De a lényegre térek. Hamilton könyvében arra tesz kísérletet, hogy a kissé szerteágazó tárgykapcsolatelmélet lényegét egyetlen könyvben foglalja össze, és érthetővé tegye kezdők számára is. Ez sikerül is neki. A tárgykapcsolatelmélet történetileg fontos művelői természetesen mindig mást és mást értettek ugyanazon homályos fogalmak alatt, de Hamilton ettől nem esik kétségbe, hanem közli, hogy mi mostantól ezt fogjuk érteni szelf alatt, azt pedig ego alatt, és punktum. A könyv első négy fejezete az alapfogalmak meghatározása, úgy is, mint: 1. a tárgy, 2. a szelf, 3. a tárgykapcsolati egység, 4. az ego. Világos, érthető, klassz, analitikus irodalomhoz képest még tömör is.

A második nagyobb rész a tárgykapcsolatok fejlődéséről szól, először is Mahler fejlődési szakaszait magyarázza el nekünk Hamilton remekül és érthetően. Egyszer s mindenkorra felfogja belőle az ember a Margaret Mahler által javasolt fejlődési korszakokat és azok sajátosságait, sajnálatos, hogy mint utóbb kiderült, ezek közül némelyik nem létezik a valóságban, de ne engedjük, hogy ez összezavarjon minket. Mit is mondhatnék erre. Bárcsak olyan, integratív műveket írnának a pszichoterapeuták, ahol a klasszikus elméleteket tudományterületük új eredményeivel való párhuzamban értelmezik (létezik ilyen is, nyugi, majd írok róla). Hamilton megjegyzi, hogy a felnőttek valamiért nehezen hajlandóak elfogadni a normál autzmus szakaszának létezését, szerinte azért, mert “ők maguk ragaszkodnak és kötődnek a csecsemőhöz. Minden nő, aki gyereket szül, aki látja annak csillogó szemeit, hallja a hangját, érzi az ölében a mocorgását és melegét, ismeri ezt a kötődést. Minden férfi, aki beöltözött a szülőszobai zöld ruhába, és látta az újszülött felbukkanását, hallotta a sírását, megfogta és felemelte az utódot, ismeri ezt a gyerekével való egységet. Ilyen körülmények között a felnőttek egy részleges összeolvadás állapotába kerülnek, melyben az összetartozásról szóló saját érzéseiket a kisbabának tulajdonítják.” A modern csecsemővizsgálatok tényszerűnek tűnő tudományos eredményei szerint ugyan a pár napos csecsemő mégiscsak felismeri az anyját és normál autizmus meg tényleg nincs, de erről nem ebből a könyvből fogunk értesülni.

Ezután kapunk egy fejezetet, amelyben a szerző elmagyarázza az alapvető pszichés mechanizmusokat – mint például az integrálás, differenciálás, projekció, projektív identifikáció, ésatöbbi. Ezzel a fejezettel is kissé ambivalens vagyok, ugyanis egyrészt remekül meg lehet érteni belőle az adott fogalmakat, másrészt már-már téveszmeszinten általánosít és minden projekció, de amikor a csecsemő anyjára köpi a spenótot, így próbálva megszabadulni a rossz tárgytól, az is az, meg Wordsworth is milyen szépen integrálta a szelfjébe a nárciszmező látványát a vonatkozó versben. A fenti mechanizmusok legtöbbje alapvetően patológiás működés, bár sok fejezet végén maga Hamilton veti fel, hogy khm, furcsa módon normál népességben is gyakran megfigyelhetőek ezek a mechanizmusok, sőt, nem is csak a művészek körében, hanem a teljesen normális normálisok körében is. Természetesen az a gondolatmenet, hogy milyen pszichológiai fogalmat / lelki működést nevezzünk normálnak és melyiket betegnek, bonyolult, messzire vezető kérdés, melynek kifejtésére a blogbejegyzés szabta terjedelmi korlátok bizonyosan elégtelenek lennének.

Van még egy rész arról, hogy melyik betegséget milyen tárgykapcsolati fogalmakkal lehet megmagyarázni (személyiségzavarok, bipoláris zavar, skizofrénia), itt főként az utóbbiaknál meglehetően nehéz levetkőzni a biológiai szemléletemet, de ha szimbolikus történeteknek fogom fel az egészet és nem tudománynak, akkor ki lehet bírni. Négy további fejezetet szentel Hamilton a terápia során felmerülő nehézségeknek tárgykapcsolatelméleti szempontból, itt számtalan esetismertetést kapunk, néhány idegesítő, ugyanakkor ez egy igen hasznos rész és komolyan tudtam hasznosítani a gyakorlatban az itt olvasottakat. Érdekes, hogy hogyan lesz egy megalapozatlan, homályos, szimbiotikus elméletrendszerből a gyakorlati életben könnyedén használható dolog, de tény, hogy a konténerfunkció, a hasítás a csoportban és az egyéb áttételi-viszontáttételi fogalmak olyanok, amikkel időnként lehet mit kezdeni. Ha léteznek, ha nem.

Az ötödik részben szélesebb keret közé helyezzük az elméletet, úgy is, mint folklór, mítoszok, illetve a valóság, ebben a részben a Bibliát és a Piroska és a farkast elemezzük tárgykapcsolati szempontból, atya-úr-isten, emberek, egy tankönyvben, a farkas internalizálja Piroskát meg a nagymamát. Végül – érdekes, hogy ez az utolsó fejezet és nem az első, de tetszik – rövid összefoglalót kapunk az elmélet fejlődéséről, illetve némi lélekelemzést arról, min veszett össze Melanie Klein és Anna Freud meg Kernberg és Kohut.

Nem is tudom, mit mondjak. A tárgykapcsolatelmélet nem hülyeség, szerintem ha az ember fejében benne vannak ezek a fogalmak, gondolkodásmód, az igen hasznos. Ebből a könyvből remekül meg lehet érteni az alapokat hozzá, mert megfelelően lebutított formában kapjuk. Bár emellett a könyv túlnyomó része bosszantó hülyeség, összességében nem bántam meg, hogy elolvastam.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s