Marina és Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a teremtés növendékei

Kislány beszélt nekem erről a könyvről úgy, hogy azonnal meg akarjam venni, és tényeg jó. Mint megtudtam, az ukrán szerzőpáros férj és feleség, akik közül az egyik pszichiáter végzettségű is, mindketten forgatókönyvírók, és ez, valamint filozófiai műveltségük elég komolyan érződik a regényen. De részletezem.

boritoAlekszandra (Szaska) tizenhat éves, anyukájával nyaral, amikor egy fekete szemüveges férfi kezdi követni és furcsa feladatokat ad neki. És mintha mindig valami katasztrófa történne, ha nem teljesíti őket Tulajdonképpen lehet véletlen is, hogy ha Szaska nem úszik el reggel pontosan ugyanabban az időben pontosan ugyanahhoz a bójához, vagy nem követi pontról pontra az aktuálisan elvárt irracionális cselekvéssort, akkor anyukáját valami nagy baj éri. Hajszálra ugyanaz a helyzet, mint bármely kényszerbetegnél, akik kényszercselekvéseikkel valami irracionális katasztrófát akarnak megelőzni, csakhogy ebben a könyvben az irracionális katasztrófák valóban megtörténnek, ha nem teszed a dolgodat pontosan.

Szaska ennek megfelelően nagyjából akarata ellenére beiratkozik a Különleges Technológiák Főiskolájára, ahol nem lehet tudni, mit tanulnak, de rettenetes szigor van, igen furcsa tanárok, és még annál is különösebb módszerek. A főiskolai tantárgyak egyre elszálltabbá és többrétegűbbé és metafizikusabbá válnak, és sima kényszerbetegségből egyre jobban közelítünk a komplett pszichózishoz, miközben a hétköznapokban zajlik az ukrán főiskolások mindennapi élete. Matracos koleszszobák, ahol állandóan elromlik a radiátor, vodkát csempésznek a közös konyhába, elszeretik egymás pasiját, szar a menza, rongyokkal kell betapasztani a rosszul szigetelt ablakréseket.

A fülszövegben többször a Harry Potterhez hasonlítják a könyvet, amihez persze köze nincs. Az Alekszandra és a teremtés növendékeinek főiskolája ugyanis semennyire sem hasonlít holmi varázslóiskolához, és nem csak a lepukkant koleszos élet miatt. Alekszandráék nem “varázslást” tanulnak, hanem valami egészen mást, ami túlmutat a hétköznapi mágián és amelynek kiötléséhez valóban kellett a filozófia és a pszichotikus élmények beható ismerete. Derealizációs élményektől a térélmény és a sajáttest-érzékelés megváltozásáig hallucinációkon át minden van benne, a szubjektív idő és a “valós” idő nem feltétlenül fedi egymást, a newtoni fizikát elfelejthetjük, tér és az idő úgy alakul egymásba, “mint az Escher-képeken”. Nagyon szerettem a könyvben, hogy végig már-már ijesztő profizmussal egyensúlyozik a lehető leghétköznapibb valóság (vizsgák és kollégiumi tusoló és a szobatársam pulcsija) és a létező Világ mögött rémisztő jelentőséggel meghúzódó metafizikus törvényszerűségek érthetetlensége között.

Egyetlen problémám volt a könyvvel, az pedig az írásmód, ami lehetett volna szebb, gördülékenyebb és jobban megírt. Bár szeretem a szép szöveget, nem szoktam hiányolni ponyvában, de ez a könyv megérdemelt volna szebb szöveget. Ez részben a szerzők választása volt, látszik, hogy forgatókönyvírók, eléggé forgatókönyszerű ez a regény is, sok, rövid jelenettel, gyakori váltásokkal, sok párbeszéddel és viszonylag kevés belső monológgal vagy leírással, én elbírtam volna többet. Másrészt a fordítás néha kissé esetlen, szóismétléses, nem gördülékeny (persze, az eredetiről nem tudok nyilatkozni, lehet, hogy az sem volt az). Engem ez néha idegesített. De azért, félreértés ne essék, nem egy kifejezetten rosszul megírt könyv.

A legjobb az egészben, ahogy fokozatosan derül ki, mit is tanítanak ezen a kissé pszichedelikus főiskolán a félelmeik révén idekényszerített növendékeknek, mindig azt hiszem olvasás közben, hogy na, már előre kitaláltam a triviális végkifejletet, de nem. Sokkal szokatlanabb könyv ez annál, minthogy egy előre kitalálható, triviális végkifejlete legyen. Új és szokatlan és izgalmas és kicsit beteg és szürreális és ha akarom, akkor elgondolkodtat a Valóság mibenlétét illetően.

– Szöveg az egész világ – Kozsennyikov felkapcsolta a villanyt a fürdőszobában. – És szó benne minden férfi és nő.”

Advertisements

3 thoughts on “Marina és Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a teremtés növendékei

  1. A könyv valóban zseniális, viszont az orosz eredeti ismeretében mondom, hogy a magyar fordítás nem túl igényesre sikerült. A regény eredeti címe, a Vita Nostra sokkal kifejezőbb, mint a nehézkes Alekszandra és a teremtés növendékei. Vajon a kiadó úgy gondolta, hogy a két latin szó megijeszti majd a potenciális olvasóközönséget? A magyar fordítás sajnos tele van pontatlanságokkal, amelyek nemcsak stilisztikailag zavaróak, de a mondanivaló értelmezésében is tévutakra vihetnek. Az egyik legkiáltóbb példa, hogy a könyv egyik utolsó mondata a magyar fordításban: “Kezdetben volt a Szó.” Ez eredetiben egy bibliai idézet (amit a fordító egyszerűen nem ismert fel), pontosabban így kezdődik oroszul a Biblia. Tehát a magyar megfelelője: “Kezdetben vala az Ige.” Oroszul a “szó” = “szlovo”, nagybetűvel írva viszont a vallásos szövegekben Isten Igéjét jelenti.

  2. Iszonyat jó könyv, nem bírtam letenni, 3 (nyilván nem teljes) nap alatt kiolvastam.
    A vége kissé csalódást okozott, a katarzis számomra elmaradt, az utolsó 30-40 oldal kicsit ellaposodott. Mintha a szerzők maguk sem tudtak volna kihozni valami átütőt a történet, az addigi rejtélyek “megoldásából”. Kicsit talán korán libbent fel a fátyol a titkokról és szerintem nem volt már benne elég ötlet, hogy fennmaradjon a feszültség.
    De a könyv első 90 %-a szerintem tökéletes.
    A könyv hátulján levő ajánlás Harry Potteres csábítgató része persze elég röhejes… és mégis, nem tudom megfogalmazni, hogy mi, de valami távoli rokonság tényleg van a két karakter között. Persze sokkal inkább hasonlíthatjuk mondjuk a Végjáték Ender Wigginéhez.
    Mindenképpen magas színvonalú, lélektani mű; mágikus-realisztikus, mint Cortázar vagy Borges.
    Én az eredetivel nem tudnám összevetni, de sokat-sokfélét olvasóként nem nagyon éreztem sutaságokat a fordításban.
    Ezzel a “Kezdetben vala az Ige” dologgal a történet megoldásának ismeretében kimondottan nem értek egyet. Szerintem pontosan az “ige” kifejezés használata lenne tévút, mert a szöveg azon részében nem Szaska szerepének kiemeléséről volt szó, hanem általában a “Beszéd”-ről, mint a világ formálójáról és annak elemeiről. A történet természetéből fakadóan nagyon nem mindegy, hogy a “szó” vagy az “ige” alakot használta éppen a fordító, attól függően, hogy mire vonatkozott a mondanivaló.
    Melegen ajánlom mindenkinek, és szeretnék mást is olvasni a szerzőktől. A filmes adaptációtól előre félek, de azért nyilván megnézem majd.

  3. Pingback: Marina és Szergej Gyacsenko: Arszen és a játék hatalma | Isolde olvasónaplója

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s