Tényi Tamás: A pszichodinamikus pszichiátria a legújabb pszichoanalitikus eredmények tükrében

Úgy gondoltam, elegánsan kihagyom az analitikus irodalom mintegy nyolcvan, sötétben támolygó évét, és inkább elolvasom, mi megy most. Tényi 2000-ben írta a könyvet, tehát a tíz évvel ezelőtti legújabb eredmények tükréről van szó, de a lényeg így is benne van. Én iszonyú boldog voltam ezzel a könyvvel, egyrészt, mivel régen, "süldő pszichiáter koromban" sose értettem a kongresszusokon, hogy a Tényi mit beszél, most meg minden bonyolult és kizárólag szakzsargonból álló mondatát tökéletesen értem, és ettől okosnak érzem magam és ez klassz. Másrészt meg olyanokról ír, amit mindig is sejtettem, de erről mindjárt bővebben. 

Pszichodinamikus irányzat, ha Freudot vesszük alapító prófétának, nagyjából egy évszázada létezik. Ezalatt művelői különféle elméletekkel álltak elő 1. a betegségek kialakulásával, 2. a normál személyiségfejlődéssel kapcsolatban, különös tekintettel a csecsemőkorra. Ezek többnyire abból indultak ki, hogy a fejlődés szakaszokra osztható, és ha valamelyik szakaszban trauma vagy egyéb miatt nem halad a fejlődés, akkor megragad abban a szakaszban és speciális, az adott szakaszra vonatkozó tüneteket mutat felnőttkorban is. Például nagy kedvencem, Melanie Klein azt találta ki, hogy van a csecsemő normál fejlődésében egy paranoid-skizoid fázis, és ha itt elakad, akkor skizofrén lesz, utána meg van egy depresszív fázis, és ha itt elakad, akkor depressziós lesz. Ezeket az elméleteket általában felnőtt páciensek kezeléséből vezették le, aztán megfigyeltek csecsemőket is, de azokra csak ráhúzták a saját elméletüket, aztán kész. "A fentiek közös jellemzője azonban, hogy a megfigyelés során tett észlelések az adott irányzat metapszichológiai elméletrendszerében nyertek értelmezést, illetve alapvetően patomorfikus fejlődésmodellt rajzoltak ki." 

Ezekről én olvastam itt-ott korábban, kézikönyvek egy-egy fejezetében, és ugyan életemben kb. sose találkoztam csecsemővel, de mindig is éreztem intuitíve, hogy ez totál baromság, és sose értettem, felnőtt emberek hogyan képesek elhinni a csecsemő normál autizmus szakaszát meg hogy a kis fejében ott üldöző tárgyreprezentációk marcangolják egymást. Úgyhogy nagy örömmel olvastam, hogy a pszichodinamikus elméletek is túlléptek ezen, és hogy képesek fejlődésre és megújulásra és új eredmények integrálására. 

A megújulásnak több eredete van, az egyik Stern és követőinek csecsemőmegfigyeléses kísérletei, azaz olyan kutatócsoportok, akik próbálták objektíven megfiyelni a csecsemőt, kis feladatokat adni neki, nézni, hogy reagál, és ezekből vontak le következtetéseket. A másik a kognitív idegtudományok és a képalkotók fejlődése, vagyis ma már többet tudunk arról, hogy mi az epizodikus emlékezet és hogyan működik, meg meg is tudjuk nézni PET-tel a csecsemő agyát működés közben, ha az anyukája megengedi. 

Ezek miatt aztán megdőlt a fent vázolt fázikus elmélet, valamint kiderült, hogy a csecsemő tök normális. Az is kiderült még, hogy az egyes érzékszerveinken bejött ingereket nem külön dolgozzuk fel és a végén összesítjük, hanem már közben összesítjük, a csecsemő is (amodális percepció). Valamint, hogy a szelf-érzetek (ahogy az ember önmagát megéli, átérzi, önmagára gondol) egymás után alakulnak ugyan ki, de a nyelv megtanulása előtti korszakban létező preverbális szelférzetek nem múlnak el akkor, amikor megtanulunk beszélni, hanem párhuzamosan fennmaradnak és az életünk során tovább fejlődhetnek, de sérülhetnek is. Ez már olyasvalami, amit nagyon szívesen elhiszek. 

A könyv maga 100 oldal, az első felében a fent vázolt szelf-szerveződés elméletét, illetve az affektus-szerveződés elméletét taglalja, mire alapoznak ezek az elméletek és milyen korábbi teóriák dőlnek meg miattuk. Némi neurobiológia is van benne, röviden. Ezután néhány fejezet a gyakorlati jelentőségükről szól, úgy is, mint nonverbális terápiák, vagy a borderline személyiségzavar és a skizofrénia kóroktana és terápiája (a skizofréniánál volt egyedül olyan érzésem, hogy na ez már egy kicsit sok, túl teoretikus, nem hiszem el), csomó esetismertetéssel. 

Nos, egy jó szerkesztőt elbírt volna a könyv, aki mondjuk legalább tördeli és tagolja a szöveget, hogy az ne ömlesztve legyen sok oldalon keresztül. Így elég tömény. Először azt gondoltam, micsoda rossz címválasztás, mármint marketing szempontból, ki vesz meg ilyen hosszú és bonyolult című könyvet, de aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen nagyon is találó. A cím azt sugallja, hogy "ez a könyv modern dinamikus elméleteket tartalmaz, és csak akkor vedd meg, ha szereted a hosszú, bonyolult mondatokat", és tényleg. Én most szerettem. Túlmentem egy megállót a metrón miatta.

2 thoughts on “Tényi Tamás: A pszichodinamikus pszichiátria a legújabb pszichoanalitikus eredmények tükrében

  1. “A fentiek közös jellemzője azonban, hogy a megfigyelés során tett észlelések az adott irányzat metapszichológiai elméletrendszerében nyertek értelmezést, illetve alapvetően patomorfikus fejlődésmodellt rajzoltak ki.”

    Olvasmányos lehetett 🙂 minél nyakatekertebb, annál tudományasabbnak tűnik

  2. whatthehell: furcsának fog tűnni, nagyon sok szakzsargont használ a könyv, de az a kivételes érzésem volt, hogy érthetően és indokoltan használja őket.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s