Katya Bloom: The Embodied Self

Van alcíme is: "Movement and Psychoanalysis". A mozgásterápiás képzéshez olvastam ezt a könyvet és többnyire nagyon ideges voltam tőle.

Kezdem azzal, miről szól. Katya Bloom egy eredetileg amerikai, majd brit pszichoanalitikus hölgy, aki mozgás- és táncterápiát csinál, illetve a két módszert (ti. a mozgást és az analízist) ötvözi. A táncterápiák egy külön, nagy múltra visszatekintő módszer, a pszichoanalízis szintúgy, a kettőnek az ötvözése pedig egy igen izgalmas és előremutató terület, amelynek létjogosultságát az idegtudományok is alátámasztották. Ez utóbbiról sajnálatosan kevés részlet derül ki, két olyan fejezet is van, aminek "Evidence from neuroscience" vagy hasonlóan ínycsiklandozó címe van, ezektől mindig felébredtem, hogy végre valami, amit majd érteni fogok és értelme van és nyújtani fogja az objektivitás illúzióját, de sajnos ezek fél oldalnyi fejtegetések és rendkívül kevés tényt tartalmaznak, Bloomot szemmel láthatóan nem ez érdekli, maximum megemlítés szintjén foglalkozik a témával. Kár, engem ez érdekelt volna. 

A könyv az alábbi részekből áll: az elején ír egy fejezetet a táncterápia fejlődésének eddigi irányvonalairól, történetéről, majd pedig arról lesz szó, hogy milyen pszichoanalitikus perspektíva alkalmas arra, hogy integráljuk a mozgásterápiával. Melanie Klein, Bion, Winnicott, Stern és hasonló nevek merülnek fel. Majd ezt követően Bloom leírja a Laban-féle mozgásanalízist: Laban egy afféle szótárat alkotott ahhoz, hogy hogyan írjunk le bizonyos nem szabályos mozgásformákat. Hogy ha valaki bármilyen mozdulatot tesz, akkor annak a mozdulatnak milyen tulajdonságai vannak – nyilván tempója, kiterjedése, lehet célorientált vagy sem, stb. Laban létrehozott egy nyelvezetet ennek leírására. És most figyeljünk, Bloom szerint a különböző labani kategóriák (szimbolikusan?) megfeleltethetőek bizonyos érzelmi állapotoknak és analitikus fogalmaknak. Mittudomén, az XY labani kategória az a tárgyvesztéssel kapcsolatos szorongás, meg ilyesmi. Ez alapján, ha analitikusok vagyunk, ráhangolódunk a páciens mozdulataira és figyeljük azt, akkor egy csomó mindent megtudhatunk róla. 

Nonverbális kommunikáció analitikus szemmel, meg interszubjektivitás. Egyik kifejezést sem írja le így szó szerint, de attól még szerintem ezekre utal a maga homályos, szimbolikus, életidegen nyelvén.

Ezután Bloom egy fejezetnyi csecsemőmegfigyelést közöl, amikor azt írta le, hogy a szereplő csecsemők hogyan fejezték ki érzelmeiket mozdulataik révén, ez érdekes rész, érthető. Majd pedig néhány esetismertetést saját analitikus praxisából, ahol a mozgás, illetve annak megfigyelése is szerepet játszott. Hogyan használhatjuk a mozgás nyelvét a pszichoanalízisben. Ez is többnyire érdekes és értelmes, esetenként idegesítő rész, Bloom nem azt a fajta mozgásterápiát csinálja, amit én ismerek, hanem egyéni terápiában, ő ül, a páciens mozog, és közben beszélnek. Érdekes. 

Lássuk akkor a könyvvel kapcsolatos indulatáttételemet. Vannak azok a típusú analitikuskönyvek, ahol végig az az érzésem, mintha egy alkímista tankönyvet olvasnék. Az az érzésem, hogy amit ír, abban lehet valami, amögött sejthető valami létező jelenség, nem totál baromság, de mégis annak hangzik. Teljesen mintha azt olvasnám, hogy akkor a vörös sárkány összeolvad a sátán füstjében a zöld kígyóval, és sejti az ember, hogy itt valami létező kémiai reakcióról lehet szó, csak hát mégis istentelen sötét babonaságnak hangzik. Ettől én ideges vagyok. Ennek több oka lehet. Lehet persze, hogy a pszichoanalízis sötét babonaság és alkímia, de ezt nem gondolom. A másik, reálisabb ok, hogy én sose olvastam ezeket rendes sorrendben, hanem totál összevissza, így nem sajátítottam el szép fokozatosan a nyelvezetet és a látásmódot, ezért ennyire idegen számomra. Sőt, mi több, én rogersi és kognitív viselkedésterápiás iskolákon nevelkedtem, ahol alapvető szempontok a humanizmus/együttérzés és a logika/tudományosság, vagy legalább annak illúziója, és én mindig ezeket keresem illetve hiányolom egyes pszichoterápiás könyvekben.

Mindent összevetve ez egy igen érdekes könyv, nekem nagyon nehéz és olykor rém idegesítő volt olvasni, de olyanoknak, akik analitikusok vagy már sok analitikus irodalmat olvastak (különös tekintettel a brit tárgykapcsolat-elméletre) nem lesz ennyire idegen, hanem érthető és izgalmas lesz. Összességében még számomra is érdekes volt. Kétoldalanként mondjuk a sarokba vágtam volna, ha nem került volna egy vagyonba a könyv, de talán egy plusz nézőpontot adott a maga kleiniánus módján.

Ha valaki esetleg az én fanyalgásomon kívül többre lenne kíváncsi, annak itt a fülszöveg

2 thoughts on “Katya Bloom: The Embodied Self

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s