Paul Auster: Man in the Dark


Life goes on, after all, even under the most painful circumstances, goes on until the end, and then it stops.
Az egyik kedvenc könyvem idén, a maga kis száznyolcvan oldalával. Ebben a könyvben Paul Auster megmutatja, hogy nem csak a bizarr kitalált történetek egymásba gabalyodáshoz és a Véletlenekhez van tehetsége, de egészen jól tudja, hogyan működnek az emberek a valóságban. A borítóján az Independent magazin jellemzése szerint "this time Paul Auster breaks your heart, too", és valóban, ez egy szomorú könyv, ez arról szól, hogy az élet szenvedés, a halál is szenvedés, maximum annyi, hogy valamelyest vigaszt nyerhetünk az emberi kapcsolatainkban. Valamelyest.

August Brill 72 éves, nemrég halt meg a felesége, valamint az unokája pasiját, Titust nemrég megölték. August erre a két dologra nem akar gondolni: a feleségére meg Titusra, az egyik túl fájdalmas, a másik túl szörnyű, ezért nappal filmeket néz dvd-n, egyiket a másik után, meg néha dohányzik, és megvitatja a filmeket unokájával, aki filmművészetet tanult. Nagyon érdekes dolgokat beszélnek egyébként filmekről. A nappalok elmennek ezzel, éjszaka azonban nem tud aludni, és hogy ne gondoljon, amikre nem akar, elkezd magával egy történetet mesélni a fejében. A kitalált történetben polgárháború van Amerikában az iraki háború helyett, és a főhőst egy furcsa merénylettel akarják megbízni. A regény felépítése egy kicsit emlékeztetett Salingerre, miután valójában nem történik benne semmi, "csak" August Brill gondolatai vannak, meg két beszélgetés az unokájával, ennyiből áll a könyv, és persze ebben benne van minden, amiről érdemes írni. 

Nagyon jó és klasszikus paulausteres, ahogy a kitalált történet meg a valóság elemei keverednek, érdekesek a filmes beszélgetések is, valamint az írótól talán szokatlan módon valódi érzelmeket is kapunk, kissé távolságtartóan ugyan, semmi könnyes összeborulás, épp, mint az életben. 

Az utóbbi időben már kicsit letettem Paul Austerről, mivel az utóbbi regényeiben már önmagát ismételte, a Brooklyni balgaságok nem volt jó, az Utazások a szkriptóriumban meg kifejezetten búcsúzkodásnak hangzott. A Man in the Dark viszont megint várakozáson felül klassz, megvan benne, amit szeretünk Austerben, de újat is tud mutatni. Eléggé nyíltan, már-már szájbarágósan háborúellenes regény, amit viszont nem akarok hibaként felróni, mert legyen az, a háború tényleg rossz, és nem lépi át azt a határt a könyv, hogy ez zavaró lenne, nem válik demagóggá. Ha hibát akarok találni mindenképpen, akkor túl rövid, többet is ki lehetett volna hozni ebből a történetből, elolvastam volna szívesen ugyanezt ötszáz oldalon. 

Érdekes, most beleolvastam más review-kba az interneten (nem linkelem be, mert túl spoileresek szerintem, kvázi mindenki elmeséli a teljes történetet), és egyesek szerint a könyv egyrészt túlságosan érzelemmentes, másrészt nem mond újat. A maga módján persze mindkét állítás igaz, csak éppen szerintem épp ezektől ütős a regény. Egyrészt, nem kellenek nagy, drámai egymás vállán zokogások és könnyek ahhoz, hogy megértsük annak a fájdalmát, hogy ha valaki meghal, azt sohasem tudjuk sehogyan visszahozni. Másrészt, én azt hittem, hogy ez volt az egyik célja a könyvnek, az egyik pozitívuma, hogy valójában tényleg nem mond újat, csak annyit mond el, hogy az élet ilyen és nem más. And the weird world rolls on. Egyelőre a magyar fordítás épp "lekerült a napirendről." Szóljatok és szívesen lefordítom pár forintért.

4 thoughts on “Paul Auster: Man in the Dark

  1. félig off, de most hirtelen lett pénzem, és úgy döntöttem, úgy teszek, mint aki tud olvasni, és megjött a kedvem ehhez a fickóhoz. az a kérdés, hogy szerinted melyikkel kezdjem?

  2. Kardigán: attól függően, hogy mekkora az elhatározásod és/vagy mennyire vastag könyveket szeretsz, a Holdpalotával (ami hosszabb, de messze a kedvenc könyvem tőle) vagy Az orákulum éjszakájával (ami szintén nagyon jó, rövid, és nagyon tipikusan Paul Auster-es, az alapján el tudod dönteni, hogy szereted-e). Esetleg az Illúziók könyvével.
    Amikkel ne kezdd: az Utazások a szkriptóriumban akkor jó, ha már ismered a korábbi műveit, mert van benne csomó utalás; a Brooklyni balgaságok nem túl jó; A véletlen zenéje olyan átlagos, nem rossz, de nem azzal kell kezdeni; A végső dolgok országa és a New York trilógia pedig nagyon-nagyon jók, de nagyon nyomasztóak, úgyhogy inkább azokkal se kezdd, mert akkor azt fogod hinni, hogy Auster csak szimplán nyomasztó. Ja és a verseivel és a forgatókönyveivel se kezdd, Auster regényben jó.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s