Neil Gaiman: Coraline

A Coraline gyerekkönyv, mese, de az a fajta, amit egyrészt a felnőttek is szeretnek, egyesek egy délután alatt képesek kiolvasni, másrészt időnként olyannyira hátborzongató, hogy konzultálnék a nevelési tanácsadóval, mielőtt a gyerekem kezébe adom.

Coraline egy kislány, szüleivel beköltöznek egy hatalmas házba. A házban rajtuk kívül még két lakás van, a földszintiben két nyugdíjas színésznő lakik számos kutyájukkal, a tetőtérben pedig egy furcsa, vélhetően Kelet-Európai származású öregember. A nénik többnyire régmúlt dicsőségükön nosztalgiáznak és különös dolgokat jósolnak tealevélből, az öregember pedig állítása szerint egereket idomít zenére és táncra, bár az említett egereket még senki se látta. Coraline szülei mindketten otthon dolgoznak a számítógépükön, de egyáltalán nem figyelnek a kislányra, szórakozottak és elfoglaltak, sosem érnek ráfoglalkozni vele. Coraline ezért hosszú felfedező utakra indul a kertben, majd a ködös-esős időjárás beköszöntével a lakásban. 

A lakásban egy ajtót talál, ami mögött csak téglafal van, ez a házban lévő negyedik, jelenleg üresen álló lakásba vezetett, mielőtt befalazták volna. Egy másik alkalommal viszont már nem téglafal van az ajtó mögött, hanem egy sötét, titokzatos folyosó. Coraline átmegy a folyosón, ahol a másik apukája és a másik anyukája már nagyon várja, olyan ételekkel, amit szeret, és csak vele akarnak törődni. Főleg anyu. Egy probléma van tulajdonképpen az új szülőkkel, hogy a szemük helyén gomb van, azt akarják, hogy Coraline maradjon velük, és ő is essen át ezen a kis ártalmatlan beavatkozáson. Tudniillik, hogy gombokat operáljanak a szeme helyére. Coraline nem akar gombot, mire a másik anyuka eltünteti az igazi szüleit. Nincs más választása, mint visszamenni a hátborzongató Túloldalra és megpróbálni megmenteni őket. Innentől aztán kísértetek, szörny, meg ami kell, a japánok jó kis horrort tudtak volna ebből forgatni. Mégis inkább attól (is) félelmetes, hogy az összes kisgyerekkori félelem – a szüleink itt hagynak, nem szeretnek, titkon gonoszak – valóra válik benne. Szerencsére van macska, aki egy kissé fennhordja ugyan az orrát, de azért lehet rá számítani. 

Nagyon szerettem a könyvet, és külön nagyon megszerettem Coraline-t, az a fajta kis okos, magányos gyerek, aki elvan a saját világában, a felnőttek mind kisgyermekként kezelik, de amikor magára marad, kiderül, hogy valójában mennyire ügyes és önálló. Örökbe fogadnám rögtön. 

A regényből készült filmet márc.12-én mutatják be hazánkban, trailerek megtekinthetők pl. itt

Előtte, azaz várhatóan február közepén megjelenik a könyv magyar fordításban is, amellyel kapcsolatban szerkesztőségünk kissé gyanakvó, de végülis nem biztos, hogy rossz lesz. A Coraline-ban, mivel gyerekeknek íródott, kevesebb a nyelvi humor és egyszerűbb a megfogalmazása, hátha sikerül. 

Kritika az endless-en

Neil Gaiman oldala

2 thoughts on “Neil Gaiman: Coraline

  1. ez a gyerek: minden általam eddig olvasott regényében vagy egy másik világ van, ahová átmegy a főhős, vagy pedig másik “lények”, akik köztünk járnak ebben a világban. Mondjuk az nekem nagyon tetszik, hogy a “másik” világ nagyon változatos, van hogy eléggé képzeletbeli, vagy esetleg a túlvilág vagy a pokol az, vagy valami sima tündérország.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s