Christopher Moore: Biff evangéliuma


Csomót bámultam a plakátját a metróban, minden mozgólépcső mellett volt legalább három, de eszembe nem jutott volna elolvasni, a mra dumált rá, aminek következtében aztán hangosan nevettem a karácsonyi ünnepek alatt a vonaton, otthon, a rokonoknál, sőt olyanokat mondtam, hogy "most ne nézzünk sorozatot, olvasni szeretnék". A történet egyébként a következő: Biff, Jézus (= "Jozsó") gyerekkori haverja megirja az evangéliumból hiányzó pár év történetét, vagyis, hogy hol volt a Megváltó 12 éves korától 30-ig. A sztori szerint felkereste Boldizsárt, Gáspárt és Menyhártot, és taoizmust, kung-fut, buddhizmust, jógát, brahmanizmust tanult tőlük, amig Biff kb masszázst, feng-shuit és kámaszútrát. Izgalmas évek ezek, üldözi őket démon, találkoznak a jetivel, megpróbálják megmenteni a Káli istennő véráldozatául szolgáló indiai gyerekeket, meg ilyenek. Szerelem, kaland, háború, izgalom, féltékenység, és persze nagyon vicces, főleg Biff szövege és látásmódja miatt, minden létező vallásnak és népcsoportnak beszól időnként, mégsem rosszindulatú. És állitólag kevés kivétellel a helyszinek és szellemi irányzatok tekintetében is hiteles könyv, külön dicséret.

endless-cikk

One thought on “Christopher Moore: Biff evangéliuma

  1. Először tartottam tőle, mert elég meredek a téma, de aztán beleszerettem. A könyvbe is, és Józsuába is, Biffet meg imádtam, akkora hülye.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s