Alan Moore, Kevin O’Neill: The League of Extraordinary Gentlemen

Elnézést a hosszú hallgatásért, mostanában nem olvastam sokat, mert épp férjhez mentem, de nem fordul elő többet. A hosszú című képregényt kb a férjem kezéből néztem ki: "olvastam" Pléh Csaba: A természet és a lélek c. pszichológiai/filozófiai művét és közben azt nézegettem, wow, milyen jó léghajó van a pasim képregényében meg jé, szörny, jé, tengeralattjáró meg milyen szimpatikus fura női főhős. És tényleg jó: steampunk London (kedvenc kitalált helyszínem ever), brit-úriemberes szöveg, kínai főgonosz, Némó kapitány, Láthatatlan Ember, nyomi Dr. Jekyll, tengeralattjáró, léghajó, opiátfüggő kiöregedett kalandor, titkos találmány, kaland, izgalom, cselszövés. Ja, és a kedvencem, Miss Murray, Drakula exnője, aki remek, talpraesett, hisztériás, és kissé vérszegény karakter. Szó szerint értve a vérszegényt, hahaha.
És nagyon szép könyv is, úgy értem, szépen megrajzolt, szép kivitelű, meg külön tetszenek a "korabeli" ajánlások és figyelmeztetések (hogy itt pl véresebb részek jönnek, "which our sensitive Lady readers may wish to avoid"). Ez olyan képregény, amit a magamfajta, szubkulturálisan alulművelt* olvasó is szeretni fog.
A Szövetség c. film készült belőle, amit nem láttam, de állítólag nagyon rossz.

*Tavaly ilyenkor még azt hittem, a képregény = Garfield a Metróújságban.

Endless-cikk a League…-ről
Egyéb tudnivalók Alan Moore-ról

12 thoughts on “Alan Moore, Kevin O’Neill: The League of Extraordinary Gentlemen

  1. Valóban közepesen borzalmas a film a képregényhez képest. De mondjuk annyira nem tudták elrontani, mint a Hellblazerből készült Constantine-t. Ez is valami..

  2. 2005-ben ezen a ‘fú de érdekes a képregény, jéé!’ leépüléses szindrómán én is keresztülestem két évi blogozás után. Nemsokára jön a techno, és figyeld meg, kisvártatva észre fogod venni, amit még sose, hogy a magyarnótáknak is megvan a bukéja. A pléhcsabák nagyban gyorsítják ezt a folyamatot. (Csabi Garai Lászlóval együtt a magyar pszichológiai élet évtizedek óta settenkedő pre-TGM-jei voltak már a hetvenes években is, ahogy visszaemlékszem.)

  3. Az előzőhöz

    Amit én TGMizmusnak, preTGMizmusnak, vagy fentebb pléhcsabaizmusnak stb. hívok, egy feltételezhetően nyitott, még relatíve mételymentes, józanabb magyar olvasónak (lásd: isolde:)) szükségképpen kurva idegesítő vagy unalmas: vagyis a ‘tudományos’ hagyománynélküliség kocsonyájában fontoskodó, szakmai identitászavaros, kényszeres, eklektikus-epigonisztikus témadagasztás és tautológikus koncepciótlanság-bonyolító fontoskodás echte ungarische nemzeti frusztráltsága, mely errefelé az úgynevezett bölcsésztudományokban par excellence tobzódik.

    Különösen nagy esélye van a reveláció ezen stációjának egy egészségesen tudatmódosult posztesküvői és prenászút eufóriás mentális szituációban, mely a taglalt pléhkönyv csökkenő ballasztikus pályájú picsábahajításában materializálódik, aminek öntudatlan genézise és jelenbéli interioriázációja (eltárgyiasulás és visszavétel értelmében) itt motoszkál:

    “A hagyománymegszakadások példáit természetesen tovább lehetne sorolni. Az állandó újrakezdések történetét is sokszor leírták már. Itt csak azt szeretném kiemelni, hogy ez az állandó újrakezdés, miközben a pszichológusi hivatás és a magyar pszichológusok hallatlan túlélőképességét bizonyítja, elkerülhetetlenül együttjárt az élő, közvetlen, a mesterről tanítványra szálló tradíció szinte teljes hiányával is — hogy most ne is szóljunk az egyéb negatív velejáróikról, például az állandóan újraszülető messianisztikus pszichologizmusról, a túlzott optimizmusról a pszichológia lehetőségeit illetően, melyeket másutt a szerves fejlődés viszonylag hamar levetkezett. Az újrakezdések során mi mindig olvasmányainkból indultunk ki, a külföldi műhelyek közvetlen valóságát tapasztalva pedig csak elmaradottságunkat éreztük.”

    http://www.staff.u-szeged.hu/~pleh/magyar/cikkek/regi/5hagyom.html

    Ha figyelmesen elolvasod az 1983-ban kelt írást, látni fogod, hogy Pléh ugyanabba a kelepcébe esik bele a magyar pszichológiai élet dágványát elemző ‘érveléseiben’ (lényegében apologetikájában), amit maga is kritizál (és ennek egyik könyvv

  4. (jéé, ez csak ilyen rövid kommentet tud?) FOLYT KÖV…

    Ha figyelmesen elolvasod az 1983-ban kelt írást, látni fogod, hogy Pléh ugyanabba a kelepcébe esik bele a magyar pszichológiai élet dágványát elemző ‘érveléseiben’ (lényegében apologetikájában), amit maga is kritizál (és ennek egyik könyvvé püffedését kezdted olvastni Te).

    Ezt nevezem kalsszikus TGM szindrómának, ami gyógyíthatatlan magyar bölcsészretardáció. (Primeren nem TGM kevert személyiségzavaros közszerepléseiről van szó –persze arról is–, hanem sorozatos szakmai-filozófiai önbodicsekeiről. Pléh Csaba, Garai László stb. dettó,de maroknyi kivétellel a full magyar szellemi elitre jellemző ez a kárpát-medencei permanens Möbius szalagavató.)

    Úgyhogy akkor már sztem is inkább a képregény:)) Aminél elég nehezen felgöngyölíthető, hogy Magyarországon miért nincs alkotói hagyománya. Sztem a magyarok hagyományos vizuális analfabétizmusa és megkővült szokásmintái miatt.

  5. “kisvártatva észre fogod venni, amit még sose, hogy a magyarnótáknak is megvan a bukéja. A pléhcsabák nagyban gyorsítják ezt a folyamatot. (Csabi Garai Lászlóval együtt a magyar pszichológiai élet évtizedek óta settenkedő pre-TGM-jei voltak már a hetvenes években is, ahogy visszaemlékszem.)”
    E kettős párhuzam olyan hízelgően gyönyörteli és gyönyörtelien hízelgő, hogy kissé fenntartással említétt vissaemlékezésed jobbá (még jobbá) tételére hálából ideírom: http://www.staff.u-szeged.hu/~garai/Garai%20L.%20kozlemenyei.htm

  6. Kedves olvasók, a bölcsészek kontra pszichológusok, illetve http-témájú vitát nem szeretném, ha épp a blogomon folytatnátok le, ezért kerülnek az ilyen jellegű személyeskedések kimoderálásra.

  7. Megfiatalodtam tőled: úgy érzem magam, mint Gorcsev Iván huszonegyéves matróz. Nem amikor elnyerte a fizikai Nobel-dijat, Hanem amikor Vanek úr immáron nem Petrovicsnak szólította, hanem Zwillingernek. G. tudvalévően felugrott és követelte: “Most azonnal mondja meg, ezt a Zwillingert honnan vette?”

    “E kettős párhuzam olyan hízelgően gyönyörteli és gyönyörtelien hízelgő” valóban. De: Megmondod, hogy honnan vetted? Vanek úr azt felelte Gorcsevnek: “Csak vicceltem” Te is?

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s